Karrier

Abból csinált vállalkozást, hogy nem volt pénze virágot venni édesapja sírjára

Létrehozva: 2022.05.16.

Igencsak szürreális bizniszbe kezdett egy fiatal, gyászoló nő.

Forrás: Pixabay

Saját tragédiájában látta meg az üzleti lehetőséget egy fiatal, háromgyermekes édesanya, aki tavaly augusztusban vesztette el szeretett édesapját. A 25 éves, Staffordshire-ben élő Samantha Quereshi apja tavaly hunyt el. Mivel a fiatal nő a férfi egyetlen gyermeke volt, Samanthának egyedül kellett állnia a temetés minden költségét. Ekkor szembesült vele, milyen összegeket emészt fel mindez. Sajnos az anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy olyan módon búcsúzzon tőle, ahogy szerette volna, amikor kiderült: egyszerűen nem tudja megvenni a virágokat. 

– Úgy éreztem, cserben hagytam. Tudom, hogyha apu itt lenne, azt mondaná, ne aggódjak, de azt követően, hogy mennyi mindent tett értem az életben, azt szerettem volna, hogy megfelelően búcsúztassam el – mesélte a nő, hozzátéve, hogy míg a temetkezési vállalkozóknál lehet részletfizetést kérni, a virágosoknál nem. Végül kénytelen volt egy szupermarketben venni virágokat, ami miatt rettenetesen szégyellte magát.

 

Épp ezért döntött úgy, hogy nem hagyja, hogy mások hasonló helyzetbe kerüljenek.

Gyászból jött az ötlet a vállalkozáshoz

Saját keserű tapasztalata után döntött úgy a brit édesanya: vállalkozásba kezd, melyben temetésekre lehet majd virágokat bérelni. Természetesen nem igazi virágokat, hiszen azok bérlése nem lenne túl praktikus, hanem selyemből készült művirágokat. Azonban – mint magyarázza – ezek megszólalásig hasonlítanak az eredetikre, és eddig még senki sem panaszkodott rájuk. A virágokat a szertartásra adják oda, párja pedig másnap begyűjti őket a sírról. Noha valóban bizarr megoldás, sokan csak ezt tudják megengedni elhunyt szeretteik számára.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753416_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a vég: feladhatják a harcot az ukrán katonák, döbbenetes fordulat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22745_resized.jpg?avcount=1702075812
origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki: veszélyben vannak a macskatartók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt a várt fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében: hamarosan lezárulhat az ügy

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Íme Orbán Viktor öt legerősebb kijelentése Párizsból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752820_auto_resized.png
metropol.hu

Belebetegszik, ha mással látja táncolni: féltékenységről vallott a Dancing szerelmes sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752938_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagyot megy a nyugati sajtóban, hogy Orbán Viktor „a világ egyik legkorruptabb országának” nevezte Ukrajnát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22749_resized.jpg?avcount=1702075812
origo.hu

A kandalló előtt tette ki hatalmas melleit Baukó Éva - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752372_auto_resized.jpg
travelo.hu

Bárcsak hamarabb tudtam volna - 9 megdönthetetlen tény az utazásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751635_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot drágul az ásványvíz januártól: mutatjuk, mire figyeljenek a szemfülesek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702075812
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702075812
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702075812
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/q4woCuWedm_6KhzC3DgPEOTlTf82FceuRPrrJvqh4o4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YmRiNzdkNzczZDRlNzg5YTY1Nzc2MDZlMGUwYWM5.jpg
Aktuális

Eltűnt a mozgáskorlátozott János – fiának különös tippje van, hol lehet