Beátát egy az erdélyi Bihar megyében találták holtan. A nő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója volt. A rendőrség információja szerint M. Beátát szombaton látták utoljára Kolozsváron. Az áldozat a barátjával, Bóné Ferenccel tűnt el, őt körözik most gyilkosság gyanúja miatt.
A holttestét egy sűrű növényzettel benőtt részen zacskókba csomagolva rejtette el Báródsomos külterületén, a főúttól kétszáz méternyire.
A 30 éves Molnár Beáta doktorandusz, egyetemi előadó szombat óta nem adott életjelt magáról, ezért a hozzátartozói a rendőrséghez fordultak. A hatóság kedden felhívást tett közzé a sajtóban, amit az internetezők megosztottak. Aggodalmukat növelte, hogy a köztiszteletnek örvendő Beáta barátjával, a hírhedt nőverő Boné Ferenc volt egyetemi tanárral együtt tűnt el. A férfinek több rendőrségi ügye is volt egy korábbi agresszivitása miatt, ezért vesztette el korábbi egyetemi állását.- írja a Maszol.
A rendőrség átvizsgálja Kolozsvár és Nagyvárad közötti országút mentén lévő térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit, hogy nyomon kövessék Boné Ferenc Dacia Logan típusú személygépkocsijának az útját. Arra a kérdésre is választ akarnak kapni, hogy a férfi átlépte-e a magyar–román határt. Sajtóhírek szerint a férfi mobiltelefonját a lakásán tartott házkutatás során találták meg, tehát a cellainformációk vagy a helymeghatározás alapján nem tudják követni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.