Bűn

Kegyetlen gyilkosság: Vadászat után lőtte agyon apját egy 18 éves fiú Szulokon

2022. május 23. hétfő 19:02

Vadászfegyverrel lőtte fejbe az édesapját egy 18 éves fiú Szulokon.

Forrás: pexels

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy barcsi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a 18 éves gyanúsított 2022. május 20-án késő este Szulok külterületén egy vadászfegyverrel fejbe lőtte az édesapját.

Tettét követően apja barcsi házához hajtott, ahol magához vett még két fegyvert és lőszereket, majd azokkal ismeretlen helyre távozott.

 Az adatgyűjtés eredményeképpen a rendőrök a férfit május 22-én Budapesten, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el. L. Martin kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett – írta a police.hu

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a főkapitányság épületében dr. Szijártó István rendőrezredes, bűnügyi megyei rendőrfőkapitány-helyettes, valamint dr. Bebes Zoltán rendőr alezredes, megyei bűnügyi osztályvezető.

Az ezredes elmondta, hogy a férfi egy Németországból érkező vendégvadászt vitt ki pénteken vaddisznó vadászatra a területére. ezen pedig vele volt a fia, L. Martin is. Este fél kilenc körül a német vadász elejtett egy vaddisznót, majd feltették a jármű platójára, és elvitték a barcsi szálláshelyére a német vadászt, ahol közösen megvacsoráztak. Ezután az apa elindult a fiával, hogy feldolgozzák az elejtett vadat, ám onnantól kezdve semmit sem lehetett tudni róla.

Kiderült, hogy a telefonon érkezett furcsa válaszok, a lakásból eltűnt több száz golyós lőszer és vadászfegyver és pénz is erősítette az édesanyában a gyanút, hogy valami nagy baj történhetett. A fiút végül Budapesten, egy ferencvárosi szállodában kapcsolta le a TEK, aki részletes beismerő vallomást tett. Ebben furcsa részletek derült ki.

„Elmondta, hogy kedd óta érlelődött benne az az elhatározás, hogy meg kell ölnie az apját, mert olyan világmegváltó jó dolgokat szeretne végrehajtani az emberiség érdekében, amelyeket csak ő tud megtenni. És ebben az édesapja meg fogja akadályozni, mert ő a megtestesült gonosz” – mondta az ezredes.

A tervezést aztán tettek követték. Elkísérte az apját, majd amikor kiszálltak egy postaúton kizsigerelni a vaddisznót, akkor csőre töltötte a fegyverét, majd közvetlen közelről fejbe lőtte az apját, a holttestét pedig elrejtette. A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

 


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elfogadta a kormány a Bizottság javaslatait

origo.hu

Drasztikus változás jön az időjárásban

borsonline.hu

Egyéves kisfiút hagytak magára a főút szélén: „Nem akartam hinni a szememnek”

vg.hu

Tovább arat a halál az orosz gázipari vezetők között

metropol.hu

„Jobb lett volna, ha Pistát felakasztják!” – megszólalt az angyalarcú rendőrgyilkos exe

mandiner.hu

Volt amerikai tanácsadó: Ha nem születik egyezség, Ukrajna eltűnhet a világtérképről

origo.hu

Furcsa természeti jelenséget észleltek - videó

mindmegette.hu

7 kiváló helyettesítő, ha elfogyott a worchester-szósz

borsonline.hu

Újabb fulladásos halál: Barátai kétségbeesetten kiabáltak segítségért

borsonline.hu

Helyszíni fotó érkezett a kétéves hajdúhadházi gyermek tragédiájáról

borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel meghalt a Doktor Balaton és az Argo színésze

borsonline.hu

A Bors megtudta: Ismert zenésszel jött össze Sáfrány Emese

További cikkek

Politika

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett: Ezeket a döntéseket hozta meg a kormány

Csak a Borsban

Megszólalt a rendőrgyilkos exe: Jobb lett volna, ha Pistát felakasztják!