Bunkó

Népharag zúdult a mentő előtt száguldó Audisra: rendszámáért könyörögnek, hogy feljelenthessék

Létrehozva: 2022.04.26.

Elsöpörte a népharag azt a tahó Audist, aki a mentő előtt száguldozva feltartotta az esetkocsit. A sofőr még be is mutatott a mentősöknek.

Forrás: YouTube

Valóságos népharag zúdult arra az audis sofőrre, aki még a türelmes és sokat látott mentősök mércéjével is döbbenetes dolgot művelt az M1-es autópályán Komárom és Tatabánya között. A mentősök ugyanis éppen egy beteggel rohantak az autópályán, a sziréna és a villogó fények láttán pedig majdnem minden autós azonnal elmanőverezett az útból. Kivéve egyiküket, egy Audis ugyanis fogta magát, és inkább a mentősök előtt száguldozott, folyamatosan tolva le az előtte haladó autósokat. Ha ez nem lett volna elég, a mentősöknek még jól láthatóan be is mutogatott, jelezve: ő bizony nem fogja elengedni őket: 

- Bő 20 percen át viselkedett így az autós. Ami még emelte a fényét, hogy folyamatosan hol egyezményes jelet használva, hol pedig az ujját billegtetve adta tudomásunkra, hogy nem engedi, hogy megelőzzük és többször is durva veszélyhelyzetet teremtett az autópályán, a kb. 10 centis követési távolsággal - írta a Budapesti Autósok Közösségének olvasója, a mentő utasa - Ha ő balesetezik, az autónkban levő súlyos állapotú hölgy ellátása is később történt volna meg - tette hozzá. 

A videó rövid idő alatt körbeszáguldott az interneten, a felvételek láttán pedig az egész ország egy emberként hördült fel, többen könyörögnek az autós rendszámáért, hogy feljelenthessék, mint mondják, egy ilyen sofőr nem csak magára, de a többi autósra is veszélyt jelent. Úgy tudjuk, többen már el is juttatták a rendőrségre a felvételt. Az ügyben felkerestük az illetékes rendőrséget, ahogy választ kapunk, cikkünket frissítjük. 

Dr. Borbély Zoltán, közlekedési szakjogász elmondta a Borsnak, hogy a Kresz 42. paragrafusa kimondja: akár félreállással, akár megállással, de biztosítani kell a megkülönböztetett fény- és hangjelzéssel haladó járműveket. 

150 ezres bírságtól az eltiltásig

- Ami történt, elsőbbség és előzés szabályának megsértése, ez esetben nyilván az elsőbbségi szabály a lényeg – magyarázta Borbély - Ez 150 ezer forintig terjedő pénzbírságot jelenthet és természetesen még járművezetéstől eltiltás is szóba kerülhet – sorolta. Hozzátette, hogy a sofőr jelleme esetleg járművezetői alkalmassági kérdéseket is felvethet:

- Ilyen esetben meg lehet vizsgálni a pályaalkalmasságát is, ugyanis egy ilyen tett közúti pályaalkalmassági kérdéseket is felvet: egy olyan jellembeli adottságot, amely kihathat a járművezetői alkalmasságra – vélekedett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól