Tragédia

„Kihunyt a fény a szeméből” – a 3 éves kislány megevett egy szalmonellás Kindertojást

Bors

Létrehozva: 2022.04.11.

Borzalmas állapotba került egy kisgyermek, miután vett a fertőzött Kinder termékből.

Forrás: Twitter

Összetört a szíve egy édesanyának, amikor hároméves kislányának az életéért kellett küzdenie, miután megevett egy szalmonellával fertőzött Kinder csokitojást.

Charlotte Wingfield teljes őszinteséggel számolt be a kis Brooklyn-Mai állapotáról, miután ételmérgezést kapott. Egy fotót is mellékelt, hogy bizonyítsa, mennyire rosszul volt imádott kislánya. Az anyuka elmondása szerint Brooklynnak 39 fokos láza volt, és halott sápadt lett, de a legrosszabb az volt, amikor kihunyt a fény a szeméből. Hozzátette lánya soha életében még nem volt ilyen rosszul.

- Hétfőn annyira rosszul lett, hogy el kellett hoznom az óvodából. Én is beteg voltam a múlt héten, így csak arra tudtam gondolni, hogy elkapta az én hasi fertőzésemet. A láza 39 fok fölé szökött és nehezen tudtam felébreszteni. Tudtam, hogy valami nincs rendben, és beszéltem a háziorvossal. Három nappal később kiderült, hogy szalmonellája van, egy vasárnap megevett Kinder csokitojástól – árulta el Charlotte.

Az édesanya hozzátette, hogy a kis Brooklyn-Mai 96 óra alatt mindössze 12-14 órát volt ébren, és amikor ébren volt, olyan volt, mintha nem is lett volna ott.

- Kihunyt a fény a szeméből és élettelenek tűnt. Szívszorító volt látni, ahogy az én általában tüzes, kalandvágyó és nagyon aktív kislányom a teljes ellentéte mindannak, ami általában szokott lenni – mondta szomorúan Charlotte.

Mint arról korábban a Bors is beszámolt, a Ferrero csokoládégyártó cég világszerte felhívta a figyelmet, hogy ne fogyasszák el bizonyos termékeiket, amik valószínűleg szalmonellával fertőzöttek. A visszahívásra rendelt termékekről a Nébih is kiadott egy listát.

A Ferrero azt is közölte, hogy felfüggesztették az arlon-i üzem működését, amelyet csak akkor nyitnak majd meg újra, ha a hatóságok igazolják a tisztaságát - írja a Daily Star. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe