Márki-Zay Péter álhírek terjesztésével tereli el a figyelmet a homofób kijelentéseiről

Márki-Zay Péter álhírek terjesztésével tereli el a figyelmet a homofób kijelentéseiről

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 23. 10:08
A baloldal miniszterelnök-jelöltje több hónapja ugyanazt a szánalmas játékot játssza. Először próbál valami erőset, meghökkentőt állítani, amivel felhívja magára a figyelmet, majd később kénytelen beismerni, hogy nem is mondott igazat.

Mint ismert, a Márki-Zay Péter számára egyre lehangolóbb közvélemény-kutatásokat látva azzal állt elő, hogy egy blog három, kormánypárti meleg politikusról is „botrányos” anyagokat publikál majd. Február közepén az ATV-ben pedig konkrétan megnevezte, hogy a Borkai-botrányt is kirobbantó, Az ördög ügyvédje hozza majd nyilvánosságra a felvételeket három miniszterről. A baloldalon is sokan kételkedve fogadták a kijelentést, de a miniszterelnök-jelöltjük ragaszkodott hozzá, hogy ez a képzeletbeli botrány ki fog robbanni. 

Aztán telt-múlt az idő, és egyre többen kezdték számon kérni Márki-Zay mondatait. A legutóbbi interjúiban pedig a baloldali politikus ismét kénytelen volt elismerni - amit korábban már oly sokszor -, hogy valótlanságokat állított. Márki-Zay Péter azonban ezt is trükkösen teszi, hiszen hazugsággal próbál menekülni a korábbi hazugságaiból. A Jelen nevű portálnak ugyanis azt állította, hogy szerinte azért nem kerülnek nyilvánosságra ezek a felvételek, mert egy titkos paktum született, így egy meg nem nevezett ellenzéki párt úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra a videókat. 

Ennél azonban egyszerűbb dolog történt, Márki-Zay összeesküvés-elméletekkel próbálta elterelni a figyelmet arról, hogy nem vállalta a felelősséget azért, hogy álhírek terjesztésével próbált több személyt is meghurcolni.

Pár nappal korábban a Márki-Zay egy Telex interjúban is érdekes dolgokat állított. A homoszexuálisokkal szemben fenntartott negatív előítéleteit sem rejtette véka alá: 

Bár belengették, hogy szexuális devianciákkal fogják lejáratni a kormányt, de aztán rájöttek, hogy milyen erkölcstelen lenne kihozni és coming outoltatni valakit

- hangoztatta Márki-Zay. Tehát annak ellenére, hogy a baloldallal közös kórusban elfogadásról, toleranciáról és szeretetországról beszél, deviánsnak tartja az LMBTQ-embereket.

Gyurcsányék-jelöltjének számos más megnyilvánulásából is kitűnnek a melegekkel szembeni előítéletei. A kormányt több alkalommal igyekezett úgy támadni, illetve gyűlöletet kelteni ellene, hogy homoszexuálisnak bélyegezte egyes tagjait. A Juhász Péternek tavaly októberben adott interjúban például arról értekezett, hogy „a fél kormány meleg”, s gyakorlatilag hajtóvadászatot hirdetett meg az egyelőre meg nem nevezett politikusok ellen azzal, hogy azt ígérte: majd „valakik” leleplezik őket. Nem meglepő, hogy számos baloldali politikus és értelmiségi is bírálta Márki-Zay homofób megnyilvánulásait. Különösen azt nevezték elfogadhatatlannak, hogy Orbán Viktor fiáról is azt kezdte terjeszteni, hogy homoszexuális. Amikor viselkedésének színvonal-alattiságával szembesítették, Márki-Zay azzal replikázott, hogy a szóban forgó személyeknek valójában szívességet tesz – felszabadítja őket – azzal, hogy elvégzi helyettük a coming outot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.