Horrorbaleset: kilenc ember vesztette életét egy 13 éves fiú miatt

Horrorbaleset: kilenc ember vesztette életét egy 13 éves fiú miatt

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 18. 17:30
Nem szabadott volna, hogy volán mögé üljön a fiatal, mégis megtette, ráadásul egy felnőtt jelenlétében. Végül defektet kaptak, ami miatt bekövetkezett a baleset.
Bors

Egy 13 éves gyerek ült annak a kisteherautónak a volánja mögött, ami frontálisan belehajtott egy egyetemi sportolókat szállító furgonba. A horrorbaleset kilenc ember életét követelte, és mindkét jármű kigyulladt. Úgy tudni, a szörnyű tragédia egy kétsávos országúton történt, Új-Mexikó határának közelében.

A rendőrségi vizsgálat szerint a balesetet az okozta, hogy a teherautó bal oldali gumiabroncsa – ami pótkerék volt – kilyukadt. A tapasztalatlan fiatal valószínűleg emiatt elvesztette a jármű fölött az uralmát, és belehajtott a szemből érkező furgonba.

Az még egyelőre nem világos, hogy milyen gyorsan haladtak a járművek a becsapódás előtt – számolt be róla a BBC.

A balesetben hat egyetemi golfozó, valamint az edzőjük meghalt. A kisteherautó tinédzser sofőrje és utasa is életét vesztette. Két diák - akik Kanadából érkeztek- túlélte az ütközést, és stabil állapotban, de még mindig kórházban vannak.

A kisteherautó utasaként a 38 éves Henrich Siemens-t nevezték meg. A járművet vezető fiú nevét életkora miatt nem hozzák nyilvánosságra. Később a Délnyugati Egyetem is közzétette halottai névsorát: Tyler James (26) golfedző, Jackson Zinn (22), Karisa Raines (21), Travis Garcia (19), Laci Stone (18), Tiago Sousa (19) és Mauricio Sanchez (19).

Az államban tilos a 13 éves gyerekeknek vezetni. Texasban a gyerekek 14 éves korukban kezdhetik meg a tantermi vezetési oktatást, és csak 15 éves korukban kezdhetnek el vezetni oktatóval vagy engedéllyel rendelkező felnőttel az autóban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.