Koronavírus

Napokig a fagyban tanult a kislány, aki nem volt hajlandó beülni az oltatlan osztálytársai közé a tanterembe

Létrehozva: 2022.01.17.

Módosítva: 2022.01.20.

A kislány betegsége miatt a kockázati csoportba tartozik, így egészen addig nem hajlandó osztálytársaival egy tanterembe ülni, míg azok be nem oltatják magukat.

Forrás: Twitter

Megdöbbentő lépésre szánta el magát az Észak-Rajnai Hagen egyik 13 éves kisiskolása, aki úgy döntött: nem hajlandó többet egy tanteremben ülni oltatlan osztálytársaival, az órákon inkább egyedül, a fagyos-havas udvaron vesz részt. A betegsége miatt veszélyeztetett csoportba tartozó tanuló ugyanis annyira fél a fertőzéstől, hogy nem akarja, hogy az oltatlan diákokkal együtt tanítsák: 

- Vannak gyerekek, akik még nincsenek beoltva, és a szabályokat sem tartják be. Én többé nem ülök velük egy osztályba - idézte a kislányt a Spiegel. Mint a lap írta, a kamasz ragaszkodik az elkülönített órákhoz, annak ellenére, hogy ő maga már mind a három oltását megkapta, mert mint mondta: viselkedésével példát szeretne mutatni az iskolai járványkezelésben. 

Az iskola elfogadta a döntését, ezért egy széket és egy asztalt tettek ki neki a behavazott udvarra, ahonnan innentől online követheti az órákat, míg a szüntekben egy szabad tanterembe vonulhat vissza melegedni.

Corinna Osmann igazgatónő elfogadja a kislány döntését: 

- Sokakon, így a gyermekeinken is észrevesszük, hogy milyen nagy aggodalmat kelt bennük a járvány és mennyire félnek attól, hogy ők, vagy egy rokonuk megfertőződhet. Fontosnak tartom, hogy felhívjuk rá a figyelmet - szögezte le az intézmény vezetője.

A gyermekjóléti hivatal azonban nem ilyen optimista, aggodalmasan figyelték az esetet, mikor pedig a kislány nem tágított, ők is beleavatkoztak az ügybe: 

- Lehet, hogy a gyermek tüntetése jó szándékú, azonban egy 13 éves gyerekről van szó, aki zord időben is kint ül, és nem látja át ezt az egész helyzetet - szögezték le, akik az egészségüggyel együtt azt javasolják: adott esetekben tegyék lehetővé az intézmények a távoktatás lehetőségét. Végül aztán kompromisszum született: a kislány ezentúl egy külön tanteremben követheti online az órákat. 

- Megértjük a gyerek aggodalmát, így ez egy kompromisszumos megoldás lehet - közölték a hatóságok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664711
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082861_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664711
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei