Aktuális

Polgár Juditot sokkolta a halálhír: Ég veled, Mecky!

Bors

Létrehozva: 2021.12.12.

<p>Már nem szerez fél pontot Polgár Judittól Kóbor János, pedig az Omega elhunyt zenésze bravúrra volt képes, amikor egy szimultán során döntetlent harcolt ki az Oscar-díjas sakkozó ellen.</p>

Kóbor Mecky családja az utóbbi tíz évben összejárt Polgár Juditékkel. Hol Budapesten, olykor a halott rockzenész törökbálinti házában cseréltek eszmét a világ dolgairól, jobbára az elvont témákról cseréltek eszmét, Judit, továbbá a férje, dr. Font Gusztáv, illetve Mecky és felesége, Zsóka – olykor kiegészülve az elhunyt leányával, Lénával ­– éjszakába nyúlóan élvezték egymás társaságát. Kedvenc témájuk gyermeknevelés volt, mivel mindkettejük gyerkőcei tinédzserek, Judit azt fejtegette, mennyire magáénak vallja a magyar fiatalok sakkra nevelését. E sportágban Mecky is képzettnek számított, részt vett a legkisebb Polgár-lány szimultánján, döntetlent harcolt ki ellene.

Kóborék sokszor hívták meg őket Balatonvilágosra, vitorlásuk fedélzetére kis nyári kikapcsolódásra, ám Polgáréknak rendre közbejött valami. Ebből sose fakadt harag, olyannyira nem hogy az Omega 2019. novemberi, a Papp László Sportarénában, a skót Nazareth rockbandával közös 2019. novemberi fellépésére Kóbor küldött két belépőt, Juditék így láthatták-hallhatták Mecky utolsó élő fellépését...

A sakk-királynő és férje Omega-kedvelő, az örökérvényű Gyöngyhajú lány, a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Naplemente és a Petróleumlámpa gyakran hangzik fel otthonukban. Amikor a dubaji sakkvilágbajnoki döntőn köreműködő Judit értesült Mecky haláláról, Facebook-megosztóján ezt jegyezte fel:

„Sokkolt a hír... Pár hónapja találkoztunk, családilag. Sztoriztunk, rengeteget mosolyogtunk, kacagtunk, vidámság vett minket körbe. Mindig így emlékszem majd rád, az örökifjú legendára. Ég veled, Mecky.  ”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444915
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444915
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444915
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444915
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni