Egy fiatal édesanya rendkívül felelőtlen módon viselkedett, ami miatt gyermeke az életét vesztette. A Milwaukee-ban élő Tateyani Harris a borzalmas tragédia előtti este kocsiba ült 15 hónapos fiával és kokaint vásárolt. A kiruccanást a csecsemő végigaludta a gyerekülésében, csakhogy a nő ennyi kiruccanással nem elégedett meg. Az este folyamán úgy döntött, ismét elhagyja a lakást, ám ezúttal a szomszédokat kérte meg, hogy hívják fel, ha gyermeke felébredne.
Harris hajnali 4 óra körül ért haza, de akkor még az elmondása szerint a kisfia aludt. Reggel fél kilenc magasságában ébredt fel a gyermek, de akkor az anyja magához vette és visszabújtak az ágyba aludni.
Valószínűleg a kábítószer hatásától a nő csak akkor ébredt fel, amikor az anyja felrázta délután fél kettőkor. Harris ekkor vette észre, hogy gyermekének a teste jéghideg. A két nő kétségbeesetten hívta a mentőket, de már nem tehettek semmit a kicsi megmentéséért.
A rendőrök házkutatást tartottak Harrisnál, ami során több olyan poharat is találtak, amiket amfetamin szennyezett. A gyanús körülmények miatt az elhunyt kisbaba holttestét vizsgálatoknak vetették alá, ami során beigazolódott a félelmük: a fiú halálát vegyes drogmérgezés okozta.
A rendőrségi kihallgatáskor Harris elismerte, hogy kokaint fogyasztott, de azt állította, hogy nem tudja, hogyan került a fentanil a gyermek cumisüvegébe.
A 24 éves nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel és a gyermek halált okozó elhanyagolásával vádolták meg a CrimeOnline által áttekintett bírósági iratok szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.