Kóbor János és felesége az utolsó pillanatig fogták egymás kezét

Kóbor János és felesége az utolsó pillanatig fogták egymás kezét

Kóbor János
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 08. 07:10
Az Omega frontembere mélyaltatásban volt a kórházban, s nem is ébredt már fel, ám felesége, Deme Zsóka ott volt vele az utolsó percekben is.
Bors

Kóbor – vagy ahogy a barátok és rajongók nevezték, Mecky – november 9-én este került kórházba. Noha a család és a zenekar hírzárlatot rendelt el, mindenki sejtette, hogy nagy a baj. Bár az orvosok mindent megtettek érte, a legendás zenész szervezete végül feladta a harcot a koronavírus ellen. 

A felesége, Zsóka rendszeresen járt be hozzá, hétfő reggel pedig szólhattak neki, hogy eljött az idő. Zsóka ott volt vele, fogta a kezét, amikor meghalt. Biztos vagyok benne, az, hogy a felesége mindennap bement hozzá, az a támogatás és szeretet, amit kapott, az tartotta őt eddig életben, amiatt tudott küzdeni, harcolni, ám a vírus legyőzte a szervezetét – mondta el a Blikknek a menedzser.

A rajongók, a zenésztársadalom és a család is gyászol. Kóbor kislánya, Léna még csak tizennégy éves, érthető, hogy összetört a tragédia miatt.

 A családnak nagyon nehéz most. Rendezni kell a soraikat, elfogadni az elfogadhatatlant - folytatta Trunkos, aki azt is elmondta , hogyan emlékeznek meg Kóborról.

 – Több rajongó is megjelent a házánál és mécsest gyújtottak Mecky emlékére. A család tudja, hogy sokan szerették őt, értik a fájdalmukat, és köszönik a rajongók támogatását, ám arra kérünk mindenkit, hogy ne menjenek oda a házhoz, hagyják csendben gyászolni őket. Tartsák tiszteletben azt, mekkora lelki terhet jelent, hogy a kapu előtt ott égnek a mécsesek. Lesz majd megemlékezés, ennek pontos időpont­járól és helyszínéről ­tájékoztatjuk a rajongókat, ahogyan a temetésről is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.