Ünnep

Ezek a legfurcsább karácsonyi szokások, amikhez ragaszkodik II. Erzsébet

Bors

Létrehozva: 2021.12.22.

Módosítva: 2021.12.22.

Lehetetlen kikerülni őket.

Forrás: Northfoto

Nincs karácsony mérlegelés nélkül az udvarban.

A királynő és a brit királyi család hagyományosan a norfolki Sandringham mellett álló kastélyban és a környező 8100 hektáros birtokon tölti a karácsonyt, amelyet még Viktória királynő vásárolt meg fia, a későbbi VII. Eduárd számára az 1860-as években. A hagyományt tavaly a koronavírus-járvány miatt megtörték, II. Erzsébet és azóta elhunyt férje, Fülöp herceg szűk körben, Windsorban töltötték az ünnepeket, általában azonban az egész család, beleértve a gyerekeket, unokákat és dédunokákat is, hivatalosak az eseményre.

Az érkezés sorrendje sem mindegy

A vendégek szigorú sorrendben érkeznek meg a birtokra, amit legalább egy héttel előre pontosan közölnek minden meghívottal: 

először a legkevésbé rangos vendégek jelennek meg, majd fokozatosan az egyre jelentősebb tisztséggel rendelkezők érkeznek, a sort természetesen Károly herceg és Kamilla, illetve Vilmos és Harry herceg családja zárják.

Szenteste a családtagok befejezik a karácsonyfa díszítését, majd – a magyarokhoz hasonlóan, de az angolszász hagyománnyal ellentétesen, ahol 25-én reggel történik az ajándékozás – átadják egymásnak az ajándékokat. Ezt a szokást Viktória királynő férje, Albert herceg honosította meg, aki szülőhazája, Németország karácsonyi hagyományaiból merítette azt.

Felsült a drága ajándékkal Diana hercegné

A családtagok inkább apróságokkal lepik meg ilyenkor egymást, gyakran tréfás, egymáson élcelődő ajándékokat vásárolnak – Diana első hercegnéként töltött karácsonyán nem tudott erről a szokásról, ezért egy drága kasmírpulóvert vásárolt Anna hercegnőnek, kisebb felháborodást okozva ezzel.

Károly, Diana, Harry és Vilmos a hagyományos istentisztelet után 1994-ben. Fotó: AFP

Kisebb fa és terített ajándékok

Az ajándékokat nem a fa alá, hanem hagyományosan a Vörös Szalonban elhelyezett vászonterítőre teszik, ahol névkártyák jelzik, melyik ajándék kit illet. Míg a Buckingham-palotában és a Windsori-kastélyban is számtalan karácsonyfát állítanak fel – köztük egy hatméteres óriásfenyőt –, a sandringhami rezidencián sokkal visszafogottabb az ünnep ilyen téren: általában csupán egyetlen, kisebb fenyőfát állítanak, melyet a családtagok, különösen a gyerekek, maguk díszítenek fel.

A királynő dédapjától származik a furcsa szokás

A család nem fukarkodik a lakomákkal, szenteste kiadós vacsora, másnap pedig reggeli és grandiózus ebéd várja őket, a felszolgált fogások között garnélarák, vaddisznó, lazac és egyéb különleges finomságok szerepelnek, és még a királynő kedvenc corgi kutyáinak is saját ünnepi menüsort készít a főszakács. A legfurcsább karácsonyi szokás közvetett módon szintén az étkezésekhez kapcsolódik: 

Erzsébet királynő ragaszkodik hozzá, hogy minden meghívott a birtokra való megérkezéskor és távozáskor is mérlegre álljon és megmérje a pontos súlyát. 

A hagyományt az említett VII. Eduárd király – II. Erzsébet dédapja – vezette be a 20. század elején, aki így szerette volna lemérni, hogy vendégei mennyire érezték jól magukat kulináris tekintetben, vagyis mennyire volt laktató számukra a karácsonyi menü. A pletyka szerint a családtagoktól minimum egy-másfél kiló gyarapodást vár el a házigazda az ünnep alatt, ahhoz, hogy a lakoma sikeresnek legyen nevezhető.

Kötelező karácsonyi mise

December 25-én a reggeli (a férfiaknak általában villásreggelit szolgálnak fel, míg a család hölgytagjai a szobájukban fogyaszthatnak el könnyedebb fogásokat) és az ebéd között a családtagok karácsonyi misén vesznek részt a Szent Mária Magdolna-templomban, a délutánt pedig közös programokkal töltik, melynek során a legfőbb szabály, hogy a televíziót nem szabad bekapcsolni. Az ünnep harmadik napján tradicionális fácánvadászaton vesz részt a család, ami sajtóhírek szerint 2018-ban kiverte a biztosítékot az állatvédőként ismert Meghan hercegnénél, bár a család hivatalos sajtósai cáfolták ezt a híresztelést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467713
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze