Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt az újpesti diák, akit múlt héten a gimnáziumban kellett újraéleszteni

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt az újpesti diák, akit múlt héten a gimnáziumban kellett újraéleszteni

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 13. 14:23 / FRISSÍTÉS: 2021. december 15. 15:52
Bár harcoltak az életéért, szombaton elhunyt az a diák, akit saját tornatanára élesztett újra egy újpesti gimnáziumban. A szörnyű hírt az iskola jelentette be.

Gyászba borult hétfőn reggel az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, miután egyik 11. osztályos tanulójuk, az iskolai focitorna előtt összeesett Ákos minden erőfeszítés és orvosi harc ellenére életét vesztette. Mint azt a Bors megírta, a fiú éppen a tornaöltözőből indult volna focizni, amikor hirtelen rosszul lett. Ákos aztán ugyan ilyen hirtelen magához is tért, azonban kisvártatva újra összeesett, ekkor már a légzése is leállt. A tornatanár, Buda Tibor két kollégájával rögtön Ákos segítségére sietett, és a mentők instrukciói mellett újraélesztették a diákot. Ákost kórházba szállították, és először biztató visszajelzések érkeztek állapotáról, úgy tűnt, stabilizálódik. Azonban az intézmény igazgatója hétfőn megrendülten bejelentette: elvesztették a harcot, a fiú szombaton elhunyt.

Fotó: Bors

Szombatig Ákos szervezete is küzdött az életéért. Sajnos nem sikerült – írták a közleményükben. Hozzátették: az iskola tanárai, dolgozói és minden diákja osztozik a család megrendülésében és mély fájdalmában.

A következő hét tanítási nap a gyászé lesz a Könyvesben. A Díszteremben lehet mécsest, gyertyát gyújtani, virágot elhelyezni Ákos emlékére – mondták - Ezen a héten elbúcsúzunk Ákostól. Szüleinek, testvéreinek, rokonainak, barátainak, tanárainak, osztálytársainak erőt és lelki megbékélést kívánok a tragédia, a gyász feldolgozásához - tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.