Aktuális

Borzalmas, mi történt a 19 éves édesanyával és testvérével egy buliban

Bors

Létrehozva: 2021.12.05.

A fiatalabb testvér azt állítja, hogy megtámadták őket, miután hazaértek egy buliból. A nő arcát brutálisan összeverték, még a szemgödre és az arccsontja is eltört.

A 19 éves, brit Blaze Jessop nővérével együtt italozott Hull óvárosában. A fiatalokhoz a bárban váratlanul egy másik nő lépett oda, és egy csapat férfira mutatott, majd azt mondta: vigyázzatok velük, furcsa érzésem van. Ám ekkor még nem sejtettek semmi rosszat.

Nem sokkal később Blaze hányni kezdett, ami miatt a kidobók elhajtották őket a bárból. Így fogtak egy taxit, és visszamentek az idősebb testvér házába. Ám egy férfi végig követte őket, egészen az otthonukig...

Mikor már azt gondolták, nem eshet bajuk a házuk biztonságában, felhívták az édesanyjukat. 

– Hazaértek, és azt mondták, hogy szeretnek engem. A szokásos hangulatban voltak egy éjszakai szórakozás után, de a következő dolog, amire emlékszem, hogy a telefon egyszerűen elsötétült és kikapcsolt. Megrémültem. Később próbáltam elérni őket, de a telefonjuk lemerült – árulta el az aggódó anyuka, aki csak később szerzett tudomást a történtekről. 

A férfi bekéredzkedett az otthonukba, miközben ők az anyjukat hívták hajnalai fél három magasságában. Megtámadta a két nőt, akiknek csak nehezen sikerült kilökniük a bejárati ajtón és bezárkózniuk. A hangzavarra azonban a szomszédok is felfigyeltek, akik eközben értesítették a mentőket és a rendőröket. 

A férfi megütött és megvert. Most már van egy törött szemgödröm, törött arccsontom, összetört orrom, összetört hüvelykujjam és két lila szemem – árulta el Blaze, akinek nővére agyrázkódást kapott, és miután beverte a fejét, eszméletét vesztette.

Mivel nem tudták azonosítani a támadójukat, ezért másnap visszamentek a bárba. Átnézték a biztonsági kamerák felvételeit és egyértelművé vált az elkövető kiléte. A férfi ugyanis több lányt is szemmel tartott és mutogatott rájuk az este folyamán – írja a Mirror, ahol fotók is láthatók az összevert nőkről.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól