Szív-és érgyógyászati klinikára került Kóbor János

Szív-és érgyógyászati klinikára került Kóbor János

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 18. 04:30
Úgy tudni, néhány nappal ezelőtt koronavírus miatt került kórházba az Omega frontembere. Kóbor János állapotáról még mindig teljes a hírzárlat, annyi azonban biztos, hogy egy másik kórházba szállították át.
Bors

A 78 éves Kóbor Jánosnak múlt kedden kellett volna részt vennie egy televíziós felvételen, de szinte az utolsó pillanatban lemondta a szereplést. Rosszulléte miatt felesége, Zsóka kórházba vitte, majd bent is tartották a SOTE Pulmonológiai Klinikáján, amely a légúti, tüdődaganatos, tüdőbetegségek kiemelt centrumaként működik. A zenészlegenda betegségének részleteiről és kezeléséről nem árultak el részleteket, annyi azonban biztos, hogy nemrég egy másik kórházba szállították át, nevezetesen a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára.

Megerősítem a hírt, valóban átvitték Jánost a városmajori klinikára. Állapotáról nem tudok többet mondani, Zsóka, a felesége továbbra is fenntartja a hírzárlatot – nyilatkozta a Borsnak Trunkos András, az Omega menedzsere.

Vajon miért vihették át: a tüdején nem találtak semmit, de a szívével kapcsolatban igen? Mindenesetre annyi már kiderült, hogy Kóbor nem oltatta be magát. Sőt, amikor korábban az oltásokról nyilatkozott a Ripost7-nek, kitűnő formában, és kirobbanó egészségi állapotban volt.

Sosem volt beteg

Kóbor János önmagát ugyan nem féltette, de soha nem tagadta a vakcina hasznosságát. A szabályozások szerint élt, felvette a maszkot is, de azt nem tagadta, hogy ez nehezére esik.

– Se pro, se kontra nem vagyok az oltással kapcsolatban. Reménykedem abban, hogy azon tudósok, akik az oltással foglalkoznak, nagyon tudják a dolgukat és megtalálják a megoldást. Nem vagyok egy forradalmár, így betartom a szabályokat, így ha ki kell menni az utcára, tudomásul veszem, hogy már nem elég a Bayern sálam – mondta korábban viccelődve az énekes utalva a futball iránti feltétlen szeretetére.

A 78 éves Kóbor János akkor még azt nyilatkozta: komolyabb egészségügyi gondja soha nem volt. Úgy fest, önmagát erősnek és egészségesnek vélte, hiszen végül a híresztelések szerint nem élt a vakcinával.

Az Omega frontemberének egészségéért most egy ország aggódik, bízunk benne hogy hamarosan már javuló állapotáról számolhatunk be.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.