Bizarr baleset miatt gyújtotta fel magát a családanya

Bizarr baleset miatt gyújtotta fel magát a családanya

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 07. 22:00
Louise Chadwick majdnem öt percen keresztül lángolt, ma is rémálmai vannak a baleset miatt. Történetét azért osztotta meg, hogy senki ne essen az ő hibájába.
Bors

A manchesteri Radcliffben élő 39 éves Louis Chadwick éppen lánya hálószobáját újította fel lánya pasijával, Jamie-vel, amikor úgy döntöttek: egy régi szekrénytől is megszabadulnak. Louis azt gondolta, a legegyszerűbb az lesz, ha kiviszik a bútort a hátsó kertbe, és egészen egyszerűen eltüzelik - írta a Mirror

Benzines kannával esett a lángok közé

Louis ezért el is ballagott a benzines kannáért, azonban mire visszaért vele, meglátta, hogy a bútor már lángokban áll, azt ugyanis Jamie már meggyújtotta. A látványtól Louis annyira meghökkent, hogy ijedtében elejtette a kannát, a benzin a fűre ömlött, a családanya pedig megcsúszott a benzines gyepen, és háttal egyenesen a lángok közé zuhant. A tűz másodpercek alatt emésztette el az asszony alsó testét, a ruháján keresztül pedig egyre feljebb terjedt a törzsén. 

- Minden olyan gyorsan történt, teljesen sokkot kaptam. Amikor megcsúsztam, a ruhám átitatódott benzinnel, ekkor gyulladt ki a pizsamám - mondta a lapnak a családanya - Éreztem, ahogyan a forróság egyre jobban közelít az arcomhoz, de nem tudtam levenni a nadrágom, mert a párom papucsa volt rajtam - mesélte. Hozzátette, hogy a kisiető Jamie megpróbált segíteni, de hiába, Louis már sokkos állapotban volt. 

- Mintha egy életen át égtem volna, és őszintén: úgy éreztem, hogy így fog véget érni az életem - elevenítette fel a borzalmakat.

Retteg a nyílt lángtól és rémálmai vannak

A tűzhaláltól végül legfiatalabb lánya, a 19 éves Georgia mentette meg, aki anyja sikolyait hallva lerohant az emeleti szobájából, és egy kancsó vízzel eloltotta a már öt perce lángoló anyját. 

Louist végül súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, alsótestén, törzsén és karjain is megégett, bőrátültetéssel lehetett csak helyrehozni a sérült felületeket. Bár a hegek begyógyultak, Louis mentálisan nem jött helyre: poszttraumás stresszt diagnosztizáltak nála, retteg a nyílt lángtól: 

- Amikor a baleset után először mentem tankolni, összeroppantam, és sikoltoztam a benzinkút közepén - mondta, hozzátéve, hogy rémálmok is gyötrik: számtalanszor kelt már arra, hogy ég.

Könyörög az embereknek: tanuljanak a hibájából

Most azonban, jó idővel a baleset után készen áll rá, hogy szembenézzen a félelmeivel, méghozzá unokája kedvéért: nem akarja, hogy a kicsi kimaradjon a novemberi angol nemzeti ünnep, a Tüzijátékok Éjszakájának örömeiből. Azonban mindenkit arra kér: legyenek óvatosak az ünnepek alatt, tanuljanak az ő hibájából: 

- Szeretném, ha az emberek realizálnák a máglyagyújtással kapcsolatos veszélyeket, és azt, hogy a dolgok milyen gyorsan elromolhatnak - szögezte le. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.