Fontos dolog derült ki az egyik koronavírus elleni vakcináról

Fontos dolog derült ki az egyik koronavírus elleni vakcináról

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 12. 16:15
Nemrég készítettek szingapúri tudósok egy átfogó tanulmány a Sinovac és a Sinopharm vakcinák hatékonyságáról, mint emlékeztető, harmadik oltások.
Bors

A két, koronavírus elleni kínai vakcina, a Sinovac és a Sinopharm 130 éves technológiával készültek: azaz mindkettő

a Covid-19 vírust tartalmazza, teljes egészében, ám inaktivált formában.

A lényegük egyébként ugyanaz, mint az mRNS és a vektorvakcináknak: bemutatják a vírust a szervezetünknek és az immunrendszerünknek, hogy ha találkoznak az élő, eredetivel, felismerjék és megkezdjék a megfelelő védekezést ellene. 

A tudosók azonban már az év elején arról beszéltek, hogy ezekből a vakcinákból szükséges lesz majd egy harmadik, emlékeztető oltás. Azóta azonban kiderült: ez az összes többi vakcinánál is szükséges lehet, hiszen az idő elteltével csökken a hatásuk. 

Szingapúri tudósok pedig most azt figyelték meg, hogyan vizsgáznak ezek a vakcinák, ha emlékeztető oltásként, harmadikként adják be őket – írja a Straits Times. 

Az eredmények pedig igen kecsegtetőek lettek: a Sinovac-ról azt írták, hogy ha hat hónappal az első kettő oltás után adják be, akkor jelentősen megnő az ellenanyagszint a szervezetben, míg egy másik tanulmány szerint a harmadik Sinopharm oltás után erős B és T sejtes immunválaszokat tapasztaltak. A B-sejtek a Sars-CoV-2 vírust célzó antitesteket termelnek, míg a T-sejtek elpusztítják a vírussal fertőzött sejteket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.