Aktuális

Döbbenet: Ezt teszi a spermával a mobilozás

Bors

Létrehozva: 2021.09.01.

<p dir="ltr">A férfiakat érintő meddőség egyre elterjedtebb szerte a világon. Ennek hátterében az áll, hogy a férfiak ondójának minősége folyamatosan romlik. Az okokat a szakemberek folyamatosan kutatják, és bár ezek összetettek, tenni azonban lehet ellenük. Első körben azzal, ha az urak kiveszik a zsebünkből a mobilt.</p>

A gyorsaságot és a minőséget is befolyásolja

- A mobiltelefonok rádiófrekvenciás (RF) elektromágneses hullámokat (EMW) bocsátanak ki, amelyeket az emberi test elnyel – mondta el Ratkó Tünde, termékenységi szakember a Metropolnak.

- Ezek a hullámok káros hatást gyakorolnak az agyra, a szívre és a reproduktív szervekre persze sok más szervrendszerrel egyetemben. A technológia  rohamosan fejlődik, így sokszor csak legyintünk, hogy  a káros mobilok kora lejárt. Ez azonban ebben a formában nem igaz. Friss, idei tanulmányok is igazolják, hogy ez a fajta káros kibocsátása a mobiloknak most is jelen van, és a spermiumtermelésre is hatással van. Sőt, nem csak a termelésre, hanem a spermiumok mozgására és minőségére is rombolóan hat, még akkor is, ha azok  testen kívüli környezetben vannak.

Három oka lehet a férfi meddőségnek

De vajon ha a mobil kikerül a mobil a zsebből, akkor helyre álla spermiumtermelés?

- Bár nagyon sokat javíthat a helyzeten, ha a mobil nem a zsebünkben kap helyet, és az sem lesz baj, ha a mobilozásra fordított időt is csökkentjük, ezzel még a többi környezeti ártalmat nem tudjuk kiiktatni – véli a szakember. - A férfiak meddősége ugyanis három tényezőre vezethető vissza: betegségre, traumára (fizikai vagy akár lelki) és a környezeti ártalmak okozta tápanyaghiányos állapotokra. 

Az életmód segíthet

A termékenységi mutatók nagyban javíthatók, megfelelő életmóddal. Ebbe beletartozik a mozgás, az egészséges táplálkozás és a tápanyagpótlás, ami megoldható vitaminkészítménnyel is. - És itt jön a dilemma: melyiket válasszuk? - teszi fel a kérdést Ratkó Tünde.  

-A tápanyagokat ugyanis nem elég bevinni, fontos, hogy megfelelően használja fel a szervezet. Ha a bevitt anyagok szerves, biológiailag aktív kémiai kötési formákban vannak jelen, akkor jobban hasznosulnak. A szervetlen kötésben bevitt anyagokat ugyanis a testnek még át kell alakítania 2-3 alkalommal, mire használhatóak lesznek. Ennek következtében nagy részük egyszerűen a vizelettel kiválasztódik. A szerves kötések esetében nem kell annyi átalakítás. Emellett pedig, ha a készítmény még komplex is, akkor számolhatunk az egyes anyagok mások felszívódását segítő hatásával is. Így érhetjük el a legjobb eredményt a vitaminkészítmény szedése terén.- tette hozzá a termékenységi szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!