Ennyi időt hagyjon a koronavírus- és az influenza elleni oltás között!

Ennyi időt hagyjon a koronavírus- és az influenza elleni oltás között!

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 27. 10:30
A koronavírus-járvány mellett nyakunkon az influenzaszezon is, a megfertőződések ellen a védőoltások nyújthatnak védelmet. Felvetődik a kérdés, hogyan kezeljük az egyes oltásokat?
Anka Péter

Hasonló tünetekkel járnak

Az influenzaszezon évente változik: tavaly az emberek minimalizálták a társas érintkezéseket, jelentősebb figyelmet fordítottak a személyes higiéniára, sőt maszkot is viseltek, ezért az influenza képtelen volt rohamosan terjedni. Idén azonban Szlávik János szerint a koronavírus mellett az is cirkulálni fog. 

Dr. Tóth Sándor virológus a Borsnak el­mondta, hogy az inf­luenza, valamint a koronavírus elleni oltások esetében két, egymástól teljesen különböző vakcináról beszélhetünk. A szakember mindkét oltóanyag felvételét erősen javasolja.

Mivel a két betegség tünetei me­rőben hasonlóak egymáshoz, a felsőlégúti tüneteket produkáló páciensek könnyen bepánikolhatnak – magyarázta a virológus. 

Dr. Tóth hozzátette, hogy amennyiben az ember influenza ellen is beoltatja magát, elkerülheti a felesleges ijedtséget, miszerint esetlegesen ő is covidos. Mint arra a szakértő felhívta a figyelmet, az influenza, illetve a koronavírus elleni vakcina beadása között – legyen szó akár első, második vagy már a harmadik adagról – minimum egy hónapnak el kell telnie. 

Két hét a beépülés, két hét a regeneráció

– Minden oltóanyag beadása után a szervezetnek két hétre van szüksége az ahhoz való teljes adaptációhoz, míg a következő két hétnek a regenerációról kell szólnia – figyelmeztetett a doktor.

A mellékhatások tekintetében fontos tudni, hogy a két vakcina egymást követő felvételének esetén azok külön-külön jelentkezhetnek a pácienseknél.

– A két oltás semmilyen körülmények között nem fog interferálni egymással, továbbá egyik sem erősíti majd fel a mási­kat – nyugtatott meg mindenkit dr. Tóth Sándor. 

Veszélyes az influenza a csecsemőkre

– Úgy tűnik, a védőoltások már az öt­évesnél idősebb gyermekeknél is jól működnek, az eddig elvégzett kutatások eredményei alapján pedig kétéves kortól nyugodt szívvel be lehet oltatni őket – mondta el Szlávik János az M1 műsorában. A főorvos hozzátette: a gyerekek jól tűrik az oltást, és ha képesek lehetünk megakadályozni, hogy megfertőződjenek a vírussal, tegyük meg!

Bár a gyerekek ritkán lesznek súlyos betegek, a vírusfertőzést követően náluk inkább sokszervi gyulladás alakulhat ki. Bár ez is jól, gyakorlatilag szinte 100 százalékban gyógyítható, senki sem akarja, hogy a gyermeke kórházba kerüljön.

– A koronavírusra a nagyobb gyerekek fogékonyabbak, míg az influenza a kis csecsemőkre veszélyesebb: a két vírus várhatóan egy időben cirkulál majd, ennek értelmében pedig a rizikócsoportok mellett a csecsemőket is érdemes lenne beoltani az influenza ellen – hívta fel a figyelmet Szlávik János. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.