Percek alatt száguldott végig az interneten az a döbbenetes videó, amit ép ésszel szinte fel sem lehet fogni. A felvételt a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója küldte be, a videót a fedélzeti kamerája vette fel:
ezen az látszik, ahogyan egy kisgyerekes anyuka, csemetéjével a hátsó ülésen egyszerűen szemből felhajt az M6-os érdi kihajtóján az autópályára.
– 18-án reggel, a munkából hazafelé, az M6-os autópálya érdi kihajtójánál a kedves hölgy úgy döntött, hogy a kihajtónál szemből felhajt az autópályára – írta az olvasó. A sofőr hozátette, hogy megpróbálta jelezni az asszonynak, igencsak rossz helyen jár, mi több, még helyet is biztosított neki, hogy biztonsággal megfordulhasson, és gyorsan visszaszáguldhasson a helyes irányba. A nő azonban nem akarta érteni az egyértelmű jeleket, inkább pár másodperces tili-toli után fogta magát, és kikerülte autóstársát, és felszáguldott – szerencsére ekkor már a jó irányba – az autópályára:
– A jelzésem ellenére is mindenáron felhajtott
– mondta szomorúan a sofőr. Az eset szinte pillanatok alatt körbe ért az interneten, különösen az háborította fel a nézőket, hogy kiderült:
a hátsó ülésen egy kisgyerek is ott kuporgott.
A kommentelők percek alatt szétszedték a felelőtlen nőt, sokak szerint nem kizárt, hogy minden nap így „rövidíti le” az útját. A Bors egyik, neve elhallgatását kérő szakértője azonban azt mondja: vélhetően egy szarvashiba, és egy elnézett körforgalom lehajtó lehet a ludas.
– Ahonnan a sofőr lehajtott, az egy körforgalom, a helyes lehajtó pont emellett van – magyarázta – Így nemhogy lerövidíti az utat, de még hosszabb is. Szerintem egyszerűen elnézte, és rossz felhajtón – illetve a kijáraton – ment fel. Döbbenetes és szörnyű látni, hogy ilyen emberek mennek az úton – vélekedett. A videó már a rendőrséghez is eljutott.
– Igen, láttuk a felvételt, ez alapján pedig a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit
– mondta a Bors kérdésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.