Depresszióba esett mellműtéte után – Úgy megviselte, hogy ki kellett vetetnie

Depresszióba esett mellműtéte után – Úgy megviselte, hogy ki kellett vetetnie

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 01. 10:00
A fitnessmodellként ismert Safia Berrada megműttette melleit, de nagyon rosszul sült el. A 27 éves sportolónak a mentális egészsége bánta a döntését.
Bors

A 27 éves, modellként dolgozó Safia Berrada még 2017 augusztusában döntött úgy, hogy megműtteti a melleit. Berrada egy 650cc méretű szilikon mellett döntött, ami  egy D-s kosárméretnek felel meg. A lány eleinte nagyon boldog volt, hogy elhatározta magát a műtét mellett, de boldogsága csak pár hónapig tartott. Berrada depresszióba esett és szorongásos tünetek is jelentkeztek nála, amiket később már fizikai tünetek is kísértek. A libidója csökkent, a mellei fájni kezdtek és légzési nehézségekkel is küzdött.

Szorongtam, extrém módon fáradékony voltam, nehezen koncentráltam, lázam volt, izomgyengeségre panaszkodtam és nagyon nehezen viseltem a hőmérséklet és a fények változását

– idézte a modellt a DailyStar. Végül idén januárban, közel 4 év szenvedés után úgy döntött, hogy megszabadul a szilikontól, ami jó döntésnek bizonyult. A barátai, követő is is egyetértettek vele, hiszen nem csak a tünetek és a depressziója múlt el, de sokkal természetesebbnek néz ki így. 

Sokkal jobban vagyok. Semmi se jobb, mint a természetesség – nyilatkozta a döntéséről. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.