Azt hitte a ceglédi férfi, hogy molesztálta szobatársa, ezért álmában halálra késelte

Azt hitte a ceglédi férfi, hogy molesztálta szobatársa, ezért álmában halálra késelte

szobatárs
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 09. 11:15
A gyilkos először a büntetés elől Németországba menekült.
Bors

A ceglédi férfi és kollégája a munkáltatójuk által biztosított lakásban, közös szobában laktak. A ceglédi férfi és szobatársa között gyakoriak voltak az együttélésből eredő viták, mert használta szobatársa használati tárgyait, kutatott az iratai között.

2021. február 4-én a P. Róbert alaptalanul megvádolta a kollégáját azzal, hogy a sértett éjszaka szexuálisan zaklatta őt. Ezen a napon miután lefeküdtek aludni, a P. Róbert hajnalban felébredt, eszébe jutott alaptalan gondolata, dühös lett a sértettre, majd kiment a konyhába és magához vett egy 8,5 cm pengéjű kést.

A férfi a késsel, többször mellkason, majd hátba szúrta a szobatársát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyilkos ezt követően Németországba menekült, majd két nappal később feladta magát a Tatabányai Rendőrkapitányságon.

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a terheltre, azzal hogy a bíróság tartsa fenn a letartóztatását - olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.