Minden valószínűség szerint a poklok poklát kellett átélnie végóráiban annak a túrázó férfinak, akinek a holttestét szombaton találták meg a Zemplénben, miután napok óta nem adott életjelet.
A 41 éves Imre egy szikláról zuhant le a mélybe egy görgőköves, veszélyes hegyoldalon. Ám eszméleténél volt, s feltehetően súlyosan sérülten is küzdött az életéért. Erre utal, hogy a zuhanás pontjától csaknem száz méterre találták meg a testét a kutatók, odáig vonszolta magát, s bár két telefon is volt nála, egyiket sem tudta használni, a hívásokat sem tudta felvenni.
A Hajdúböszörményben élő férfi a múlt hét elején indult egyedül a túrázni egy sátorral. Pár napra rá küldött több szelfit és fotót is a Facebookon az édesanyjának, bemutatva, hogyan táborozott le. Ám csütörtökön már hiába kereste az édesanyja, nem vette fel a telefont, valamint nem is üzent. Végül az idős asszony értesítette a rendőrséget.
– Mi szombaton kora este kaptuk az első jelzést a helyi természetvédelmi őröktől, hogy álljunk készenlétben, egy eltűnt férfit keresnek, s lehet, hogy szükség lesz speciális mentőkre – idézte fel a Blikknek Lehoczki László, a miskolci Spider Mentőcsoport vezetője. Mint mondta, a helyi szakembereknek épp az édesanyának átküldött fotók alapján sikerült pontosan behatárolniuk a helyszínt, hogy hol verhetett sátrat az eltűnt személy.
Először a sátrat találták meg, éppen ott volt, ahol a fotók alapján sejtették. Ezután kezdődött a veszélyes hegyoldal átkutatása. A férfit folyamatosan szólongatták, illetve hívták a nála lévő két telefont is. Végül az egyik telefon csörgése vezetett nyomra, a hang alapján szombaton késő este a hegyoldalban megtalálták Imre élettelen testét. Nem lehetett rajta segíteni, vélhetően napokkal korábban belehalt a sérüléseibe.
A csúszásnyomok alapján feltételezhető, hogy a férfi nem halt bele a zuhanásba, legalább száz métert vonszolta magát attól a ponttól, ahova a szikáról zuhant. Ám a sérülései olyan súlyosak lehettek, hogy a nála lévő telefonon nem tudott segítséget hívni, s az is lehet, hogy a tudata sem volt már tiszta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.