Kovács Zoltán: Óriási érdeklődés mellett zajlanak a programok

Kovács Zoltán: Óriási érdeklődés mellett zajlanak a programok

program
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 20. 14:35
Facebook-oldalán számolt be az augusztus 20-i programmal kapcsolatos érdeklődésről Kovács Zoltán.
MTI

Nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjai

– közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a délelőtti programokon sok tízezer ember vesz részt.

🇭🇺 Nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai. A délelőtti programokon eddig sok tízezer ember vesz részt.

Posted by Kovács Zoltán on Friday, August 20, 2021

A kormány idén minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválját szervezte meg. A központi programok között lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Hagyományteremtő céllal felvonulást rendeznek az Andrássy úton.

Este "Európa legnagyobb tűzijátékát" tartják a fővárosban, a hétvégén pedig további programokkal és koncertekkel várják az ünneplőket.

Augusztus 20. hivatalos állami ünnep az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.