Két héttel az enyhítések után, most újra korlátozó intézkedéseket vezetnek be. Hétvégétől a bárok, éttermek éjfélkor zárnak, a szórakozóhelyek bezárnak. A vendéglátóhelyeken kötelező 1,5 méteres távolságot tartani, és csak kétharmados kihasználtsággal működhetnek.
Egyre nagyobb a fertőzésszám, ősztől vakcinaigazolást kérnek a rendezvényeken, szórakozóhelyeken. A nyitást a delta mutáns miatt halasztották el, július végén enyhítenek.
A nyitást július végére halasztották. A bárokban és éttermekben csak asztali kiszolgálás lehetséges, egy lakásban maximum 20 ember gyűlhet össze. A kormány szerint nagy az esély arra, hogy az oltatlanok körében hamarosan kialakul a negyedik hullám.
Spanyolországot, Ciprust és Portugáliát kockázatos területté nyilvánította Németország és Franciaország. Nem tanácsolják ide az utazást, és az innen érkezőket karanténra kötelezik. Portugáliába jobb, ha csak EU-s igazolvánnyal utazik valaki, ugyanis ott mindenhol, hotelekben is elkérik.
Ide már csak az oltottak utazhatnak be július 14-től, vagy akik fél éven belül átestek a fertőzésen.
Ausztriában mindenhol kérhetik az EU-s védettségi igazolványt. Enyhén emelkednek a számok, a kormány vészforgatókönyvvel készül a járvány berobbanására.
Az oltatlanoknak 14 napra karanténba kell vonulniuk, ha külföldről érkeznek.
Minden beutazótól július 15-től védettségi igazolványt kérnek.
Belépéskor védettségi igazolványt kell felmutatni. Aggodalomra ad okot, hogy az ország csupán 38 százaléka van beoltva, és közülük a legkevesebben a tengerparti településeken.
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró a Borsnak elmondta, hogy aki ezen a nyáron külföldi utazást tervez, annak bele kell kalkulálni, hogy az aktuális járványügyi helyzet könnyen felülírhatja a terveket.
A be-és kiutazási feltételek is gyorsan változhatnak, ezért ajánlott közvetlenül az utazás előtt is tájékozódni a konzuli szolgálat honlapján a friss információkról.
Például a németek is a britekhez hasonlóan jártak, a delta variáns berobbanása miatt a Portugáliából hazatérők azt tapasztalták, hogy tíz nap karanténra kötelezték őket, még az oltottakat is. Mindkét országból érkező turisták a bejelentést követően pánikszerűen foglaltak hazautat, sokan a 3-4 szeres útiköltségtől eltekintve.
De a Horvátországba szállást foglalt magyarokat is meglepte, hogy a szezon kezdetén még oltatlanul is várták a turistákat, 1 hónappal későbbi rendelkezések szerint, pedig már csak beoltva vagy hivatalos teszttel lehet az országba belépni. Sokan átfoglaltak Montenegróba, mert oda oltás és teszt nélkül is lehet utazni. A horvátokhoz a Sinopharm mindkét dózisának felvétele után lehet beutazni, a többi oltásnál az első felvétele utáni 22-42 nap között. Érdemes az EU-s zöld igazolványt letölteni a mobiltelefonunkra, vagy háziorvostól nyomtatott formában magunkkal vinni, amit Horvátországban is elfogadnak – mondta el Róbert.
A legnagyobb biztonsággal akkor utazhatunk, és kerülhetjük el az adott országon belüli korlátozásokat, ha be vagyunk oltva és a magyar oltási igazolvány mellett, van EU-s zöld igazolványunk. Ebben az esetben is figyelembe kell venni, hogy sok ország nem fogadja el a keleti vakcinákat, például a WHO által jóváhagyott Sinopharmot sem ismerik el mindenhol az EU-ban, a Szputnyikról is saját hatáskörben döntenek az országok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.