Akinek van ügyfélkapuja, az elektronikus EU-s zöld útlevél igénylését a rendszer segítségével az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér Lakossági Portálján (EESZT) keresztül kell igényelni.
Ha nincs ügyfélkapunk, az ahhoz való jogosultságot a területileg illetékes kormányablaknál személyesen kell igényelni, de itt kézhez is kaphatjuk a papír alapú igazolványt. Azt, hogy megkaptuk az oltásunkat az elektronikus rendszeren keresztül is rögzítették, de kétnyelvű kártyaformátumú igazolást is kaptunk legkésőbb a második oltásunk után. Az igazolvány kiállítása ingyenes.
Már megérkezett a praxisokba az értesítés, hogy a háziorvosuktól kérhetik az EU-s Covid-igazolványt, akik regisztráltan megkapták oltásukat.
Az is kaphat ilyet, aki bizonyítottan átesett a fertőzésen. Ezt akkreditált laborokban végzett antitest vizsgálattal lehet igazolni, vagy a megbetegedés alkalmával hivatalos úton elvégzett pozitív PCR-teszttel, amit szintén rögzítettek a tajszámhoz az elektronikus rendszerben. Ebben az esetben papír alapú QR-kódos igazolást kapunk
– tájékoztatta a Borsot Bense Tamás háziorvos.
A nem oltottak, a betegségen nem átesettek is kaphatnak uniós Covid-útlevelet, amennyiben rendelkeznek 72órán belüli negatív PCR-teszttel, vagy 48 órán belüli antigénteszttel. Fontos, hogy az otthoni tesztet nem fogadják el, csak az egészségügyi rendszerben rögzített negatív eredményt.
A gyerekekre is ugyanezek a szabályozások érvényesek.
Bár az egy évig érvényes uniós Covid-útlevelet minden tagállam be fogja vezetni, és saját maguk fogják állampolgáraiknak kiállítani, de sok helyen még nem állt fel a rendszer. Az azonban biztos, hogy július elsejétől minden uniós ország el fogja fogadni az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákkal oltottak igazolványát, és őket semmiféle további egészségügyi korlátozásokra nem kötelezhetik. Tehát az igazolvány birtokosa az Európai Unión belül szabadon közlekedhet, karantén alá sehol sem vethetik. A hathetes türelmi időszakban, tehát augusztus 12-ig más formátumú igazolások is használhatóak a tagállamokban. Az Európai Gazdasági Térség államai is elfogadják az uniós dokumentumot, azaz Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc.
Már Csehországban is megjelent a Peruban kiugróan magas halálozási számokat okozó lambda koronavírus-variáns, amelynek mind a terjedési, mind az ellenállási képessége nagyobb, mint a korábbi vírusszekvenciáknak. Rusvai Miklós virológus szerint a hazai oltások ez ellen a mutáció ellen is védenek.
Április óta a fertőzések 80 százalékát a lambda nevű vírusvariáns okozta Peruban, abban az országban, ami az egymillió főre vetített halálozások számában listavezetőnek számít a világon. A hazánkban alkalmazott vakcinák többsége védelmet nyújt ez ellen is. Mivel az Egyesült Királyságban, a lengyeleknél, cseheknél is megjelent, mi is számíthatunk rá, bár szeptemberig nem fognak a fertőzésszámok jelentősen megugrani. Ősszel az oltatlanok körében viszont okozhat fertőzést
– mondta a Borsnak Rusvai Miklós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.