Brutális összegért kelt el a népszerű színész luxusháza, és már leárazva volt ennyi!

Brutális összegért kelt el a népszerű színész luxusháza, és már leárazva volt ennyi!

eladó
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 17. 19:15
A Jóbarátok sztárja közel 6 és fél milliárd forintnak megfelelő dollárt kapott az impozáns Los Angeles-i ingatlanért.
Bors

És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a klasszikus sorozat pánikrohamokkal küzdő oszlopos tagja túlzottan kapzsi lett volna az értékesítést illetően: 

a pazar penthouse-ért Perry pusztán fél milliárd forinttal fizetett kevesebbett még 2020-ban

– adta hírül a People. Igaz, nem volt sok választása.

árzuhanás

Elvégre az megint csak nem mondható el, hogy az impozáns ingatlanért kapkodtak volna: Perry kezdetben LA legdrágábbjaként árazta be a 2019 óta piacon lévő lakást, melynek értelmében 35 millió dollárra tartotta azt. Az árat egy évvel később 27 millióra módosította – ebből lett az idén végül 21,6.

Négy hálószoba és terasz, illetve nyolc fürdőszoba, minden lakóhelyiséghez kettő

GEEK birodalom

A kecó legkülönlegesebb vonzereje azonban mégis csak az a Batman barlang, amit Perry számtalan, általa gyűjtött popkulturális termékkel töltött meg az évek során, melyek mindegyike természetesen az önjelölt igazságosztó univerzumát fémjelzi.

ez voltaképpen egy vetítőterem, amit a kedvenc szuperhősömnek szenteltem

– árulta el Perry.

kilátás

Ami persze igazán megfizetethetlenné teszi a lakást, nem más, mint a távirányítással működtethető függönyök mögött rejlő örök panoráma, melybe minden abban gyönyörködő szempár azonnal beleszeret – feltéve, hogy 13 milliót faraghat az árból...

úszómedence, edzőterem, fitness stúdió, moziterem, privát borospince

és még sorolhatnánk: nyilván ezek is mind részei a lakáshoz járó egyéb szolgáltatásoknak. 

malibu is ugrott

Perry januárban nem mellesleg egy másik ingatlanjától is megvált: a malibui tengerparton álló háza alig több mint 13 millió dollárért, vagyis mintegy 4 milliárd forintért talált új gazdára. Mivel a hollywoodi sztár 

június elején felbontotta a kedvesével, Molly Hurwitz-cel kötött jegyességet,

melyről korábban mi is hírt adtunk, talán érthető, ha mindentől szabadulni próbál, ami volt szerelmére emlékeztetheti. Mint azt a szakítás kapcsán Perry a People-nek elmondta:

Van, hogy valami nem működik, és most pont ez a helyzet,

majd sok boldogságot kívánt Molly-nak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.