Aktuális

Szívszorító: játékbabákat etet, ölelget és pelenkáz az anya, hogy fel tudja dolgozni magzata elvesztését

Bors

Létrehozva: 2021.06.04.

<font color="#202122">C</font><font color="#202122">hristina úgy érzi, képtelen másként feldolgozni a traumát.</font>

Forrás: Northfoto

Képtelen volt feldolgozni kisbabája elvesztését, ezért a szerepjátékok felé fordult bánatában a 36 éves Christina Keeler. A pennsylvaniai nő gyerekkorában mindig is szeretett babákkal játszani, ám persze, ahogy nőtt, ő is elhagyta a babázás kedves szokását.

Mindig is anya szeretett volna lenni

Christina mindig arról álmodozott, hogy anya legyen és a játékbabákat igazira cserélhesse, ám orvosai hamar közölték vele a lesújtó diagnózist: endometriózisa, vagyis egy meddőséget is okozó betegsége van. A betegség azzal jár, hogy a méh nyálkahártyája a méhen kívül máshol is megtalálható a szervezetben.

Amikor 2015-ben mégis teherbe esett, férjével, Billel határtalan volt az örömük, ám hamar a bánat töltötte ki a lelküket, a babát ugyanis elvesztették. Éppen azon a napon, amikor kiválasztották a kicsi lány nevét, megtudták, hogy nem ver a szíve.

Két gyermekük született

A csodával határos módon később a házaspárnak két egészséges gyermeke született, Grace már 4, Joy 2 éves.

Christina azonban a kislányok érkezése ellenére sem volt képes feldolgozni első babája elvesztését. Idén januárban azonban váratlan helyről érkezett a segítség: látott a tévében egy filmet, ami hiperrealisztikus babákról szólt, és úgy gondolta, ha azok tulajdonosai úgy játszanak velük és gondoskodnak róluk, mintha valódi csecsemők lennének, talán ez neki is segíthet.

Titokban szerezte be az első bébit, de nagy meglepetésére a férje támogatta ebben a furcsa elképzelésben, így mára négy babát is gondoznak közösen. Christina, akárcsak saját gyermekeit, a műanyag újszülötteket is mindenhova magával viszi, eteti, tisztába teszi, öltözteti, kenguruban hordozza őket.

Hobbinak tartja

Az asszony Youtube-on dokumentálja ezt az általa gyógyító utazásnak nevezett folyamatot.

– Ez egy furcsa hobbi, amit sokan nem néznek jó szemmel. De teljesen ártalmatlan hobbi, amit szeretném, ha a társadalom elfogadna. Újjászületett babáknak hívjuk őket. Amikor az emberek meglátnak velük az utcán, megállítanak, megkérdezik, mennyi idősek, észre sem veszik, hogy nem igaziak – mondta Christina a Daily Mailnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába