Aktuális

Sosem találja ki, mi volt az egyetlen gyógyszer, amit Budapest valaha is hivatalossá akart tenni

Bors

Létrehozva: 2021.06.23.

Gondolta volna?

Igazán különös múltbéli érdekességről számolt be a koronavírus szakirodalmi tallózóként működő Facebook-csoportjában Dobson Szabolcs. A gyógyszer-engedélyeztetési szakértő arról írt, mi volt az egyetlen gyógyszer, amit Budapest főváros valaha is hivatalossá akart tenni?

Ez a gyógyszer nem más, mint a jég.

A szakember azt írja, 1910-ben a főváros tanácsa felterjesztést intézett ez ügyben a belügyminiszterhez, amit az a Közegészségügyi Tanács elé terjesztett és végül elutasító állásfoglalás született azzal, hogy a patikai jégtartás és gyártás meg nem térülő befektetésre kötelezné a gyógyszerészeket és jelentősen megdrágítaná a jég árát általában is.

Hozzátették, hogy amúgy is lehet az ország területén bárhol 2-3 órán belül jeget szerezni, pedig ez akkoriban nem volt feltétlenül igaz.

Abban az időszakban például a jeget az orvosok alkalmanként receptre rendelték. Kolera esetén ugyanis akkor még csak a lenyelt jégdarabok enyhítették a hányást és így lehetett bevenni az ópiumot is, amit ilyenkor adtak. De használtak jeget tífusz esetén is.

A főváros nem nyugodott bele a döntésbe, saját kezébe vette a dolgot és 1915-ben megbízta az Élelmiszer Szállító Rt-t kijelölt patikák ingyen jéggel való ellátásával és a többiek számára előírta a tájékoztatás kötelezettségét, hogy ha már jeget nem tartanak, megmondják, hol tartanak legközelebb. Aztán ez túl drága volt a városnak és 1925-től szűkítették az ellátást: a nagyobb patikák napi 25 kg, a kisebbek 15 kg jeget kaptak. Aztán az 1930-as évekre ez elhalt, így a patikusok a kávéházakba és a cukrászdákba küldték a jeget vásárolni akarókat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól