Egy életen át emlékezni fog esküvőjére egy 32 éves angol férfi, akit a napokban a bíróság bűnösnek talált szexuális zaklatás vádjában. Joe Holtam a felesége mellett még két másik nővel tért nyugovóra a nászéjszakán, és közülük az egyiket molesztálta is.
Az egész történet úgy kezdődött, hogy egy nő, illetve egy pár Joe és felesége, Sarah szobájában kötött ki, miután a szobájukból sikeresen kizárták magukat. Így aztán Joe jobbján a feleségével, balján pedig két másik nővel bújt ágyba, miközben a hoppon maradt férfi a padlón aludt.
Az egyik nő aztán éjjel arra ébredt, hogy fázik, majd azt is észlelte, hogy Joe levetkőztette és megpróbál közösülni vele. Mivel az egész társaság csaprészeg volt, a férfi próbálkozása kudarcba fulladt, majd miután újra elaludt, a nő kiment a fürdőbe, és visszatérte után már a padlóra feküdt le. Ekkor Joe ismét jelezte neki, hogy szívesen melléfeküdne egy kis pásztorórára, de a nő elutasította az ajánlatot és végül el is hagyta a szállodai szobát. Később pedig jelentette az esetet a rendőrségnek.
Holtham a kihallgatása során azt mondta, hogy mivel talajrészeg volt, könnyen előfordulhatott, hogy alkalmi hálótársát összekeverte feleségével és ezért próbált meg rámászni a sötétben, majd a bíróságon azt mondta, hogy amint realizálta, hogy a nő nem a neje, abba is hagyta az „akciót”.
Reggel el is meséltem a feleségemnek, mi történt, a hölgytől pedig egy SMS-ben bocsánatot is kértem. Megérintetettem a fenekét és elkezdtem vetkőztetni, de végül leálltam.
Később a nőt próbálta telefonon is elérni, de sem az üzeneteire, sem a hívásaira nem válaszolt, és az ügy már a rendőrségen folytatódott.
Holthamat első körben két rendbeli zaklatás vádjával bűnösnek találta a bíróság és június 15-ig ítéletet is hirdetnek felette.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.