Aktuális

Normális életben reménykedünk – megkezdődött a diákok oltása

Bors

Létrehozva: 2021.05.14.

Csütörtökön kezdték el a 16-18 évesek oltását a Pfizer-vakcinával. Budapesten rögtön hatalmas sorok alakultak ki. A diákok arra a kérdésre felelve, hogy miért oltatják be magukat, elmondták: amellett, hogy nem akarják megfertőzni a rokonaikat, alig várják már a szabad nyarat az egy év szobafogság után...

Az elmúlt egy év a fiatalok számára sem volt könnyű, online tanórák, kevés személyes találkozásra vagy programra volt módjuk a barátaikkal.... Több mint 90 ezer felelősségteljes tizenéves éppen ezért élt a lehetőséggel, hogy beoltassa magát. A Metropol stábja a Heim Pál Gyermekkórháznál kialakított oltóponton járt.

Az oltások gyorsan és gördülékenyen zajlottak, pedig volt aki korábban érkezett, és volt olyan is, aki elkésett. De pár perc várakozás után mindenki sorra került. Reggel fél 10-kor még hosszú sor volt, de 30 perccel később már nem volt tolongás, az érkezőket a kapura vigyázó katona útba igazította, és már mehetett is be. Kisebb fennakadást maximum az jelentett, hogy sokan az épület főbejáratánál akartak sorba állni, miközben táblák és nyilak jelezték, hogy az oldalsó bejáratnál kell várakozni. Őket az egészségügyi dolgozók kedélyesen útba igazították.

Újra normális életben reménykedünk

Zsófia (17):

– Én igazából azért kérem a vakcinát, hogy jó nyarunk legyen. Lehessen bárhova menni, akár bulizni, programozni, akár egy moziba. Újra normális életben reménykedünk.

Bianka (17):

– Nemsokára betöltjük a 18-at, akkor már kelleni fog a védettségi igazolvány. Ezért is jöttünk le, de főleg azért, hogy lehessen programozni. Az osztályban 36-an vagyunk, és a 90%-a beoltatja magát.

Nóri (17):

– Én védeni akarom a többi embert, azokat is, aki esetleg nem oltat. Nem akarok megbetegedni, nem akarom kitenni magam a veszélynek.

Noémi (16):

– Én igazából a szüleim és nagyszüleim miatt oltatom be magam. Szomszédok vagyunk, és őket akarom védeni.

Kiraktak a hotelből, mert nem volt igazolványom

– A múlt héten kiraktak egy hotelből, mert nem volt nálunk védettségi igazolvány. Barátnőmmel akartunk szobát foglalni, és eszünkbe sem jutott, hogy kellhetne bármi is, de mivel pár hete elmúltunk már 18 évesek, így elküldtek minket. Egyébként teljesen jogosan. Mi már beoltattuk magunkat, most csak a barátainkat kísértük el, és őket várjuk épp – mesélte egy fiatal az oltóponton.

Kell a hozzájárulás

A 18 év alattiak csak szülői hozzájáruló nyilatkozat esetén olthatóak, ezért fontos, hogy a koronavirus.gov.hu honlapról letölthető nyilatkozatot kinyomtatva, kitöltve és aláírva vigyék magukkal az oltásra.

A kamaszok mostani tömeges oltása május 13. csütörtöktől május 18. keddig tart a kórházi oltópontokon Pfizer-vakcinával. Amennyiben tanítási időszakra sikerül csak időpontot foglalniuk, akkor az oltás igazolt hiányzásnak számít a középiskolákban, amelyet az oltási időpont visszaigazolásának és az oltáskor kapott papír bemutatásával lehet igazolni.

Mit kell vinni az oltásra?

– kinyomtatott visszaigazolást az időpontfoglalásról,

– TAJ-kártyát,

– személyi igazolványt,

– kinyomtatott, kitöltött és aláírt szülői hozzájáruló nyilatkozatot

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135630_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713297013
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte