Balhé a börtönben: a csantavéri halálosztó, D. Csaba kiütötte a soroksári futónő gyilkosát

Balhé a börtönben: a csantavéri halálosztó, D. Csaba kiütötte a soroksári futónő gyilkosát

futónő
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 28. 08:20
A feszültség napról napra fokozódott a két rab között.
Bors

Hiába könyörgött a soroksári futó nő megölésével megvádolt R. Szilveszter, hogy ne tegyék a nemzetközileg ismert bérgyilkossal, D. Csabával egy cellába, a börtön vezetősége úgy döntött, a két nehézfiú jól kijön majd egymással napi 24 órában összezárva pár négyzetméteren. Az elképzelés azonban nem jött be, a feszültség napról napra fokozódott a két rab között, tegnap reggel pedig R. elpanaszolta az ügyvédjének, hogy zárkatársa minden indok nélkül nekiesett és jól helybenhagyta, írja a Blikk. D. Csaba pont azelőtt verte meg a férfit, hogy utóbbinak elkezdődött a tárgyalása.

Egyszerűen nem értem, hogy a védencemet miért helyezték át korábbi cellatársa, M. Richárd mellől, amikor teljes békében, szinte baráti viszonyban elvoltak egymás mellett

– mondta a lapnak R. Szilveszter védője, dr. Lichy József, aki szerint Szilveszter tudta, hogy baj lesz, ezt jelezte is, mégsem vették figyelembe a kérését és állítólag azt mondták neki, majd idővel szépen összecsiszolódnak. Ám csütörtökön pont az ülés előtt D. Csaba a falhoz vágta és jó néhányszor keményen megütötte. 

Az ügyvéd kérni fogja a börtön parancsnokát, hogy tegyen valamit, mert úgy véli, veszélyben van ügyfele testi épsége.

A Bors korábban megtudta, D. Csaba régivágású bűnözőnek tartja magát: bár azt nem tagadja, hogy ölt már embert, mégis vannak dolgok, amiket nem képes elfogadni. Ilyen a nők és gyermekek elleni erőszak és gyilkosság. Maga is bántalmazott volt fiatalkorában, ami befolyásolta a személyiségfejlődését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.