Rajtakapták, amint egy kiskamasszal szexel – teherbe is esett a tinitől

Rajtakapták, amint egy kiskamasszal szexel – teherbe is esett a tinitől

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 08. 19:00
Legalább egy éven keresztül folytatott viszonyt egy nő egy most 14 éves fiúval – ráadásul teherbe is esett tőle.
Bors

Legalább egy éven keresztül folytatott szexuális viszonyt egy arkansasi nő egy kiskamasszal. A viszony következtében teherbe is esett tőle. 

Az esetről először tavaly februárban értesítette a hatóságokat egy szemtanú, aki egy kifejezetten e célra létrehozott vonalon jelentette, hogy a 23 éves, Paragould városában élő Brittni Gray lefekszik egy kiskorúval. A tanú aztán szeptemberben ismét jelentette az ügyet – ehhez képest csak idén januárban hallgatták ki.

Ekkor már arról tudott beszámolni a hatóságoknak: a saját szemével látta, hogy a nő és a kamaszfiú szexelnek, valamint arról is tudomása van, hogy Gray teherbe esett tőle – amit később orvosi vizsgálat is megerősített – írja a KNewz oldala.

Brittni Grayt március elsején vették őrizetbe. A bíróság 5000 dolláros óvadékot szabott ki rá.

Mivel a nő partnere bőven kiskorúnak számít (a beleegyezéses szex alsó életkora Arkansas államban 16), így nemi erőszak miatt kell majd felelnie a törvény előtt.

Ez is érdekelheti!

Felháborító? Évekig erőszakolta, és tartotta egy pincébe bezárva hat gyerekét, mégsem megy börtönbe

Börtönbe került a pedofil sárkeresztúri apa – a férfi állítja: semmi rosszat nem tett

Egy bébiszitter és a pedofil szeretője azzal szórakoztak, hogy előbbi molesztálta a rábízott kisbabát, aztán átküldte az erről készült videót

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.