Azt mondta, meg fogja leckéztetni a gyerekkori barátját, úgyhogy leütötte és felakasztotta

Azt mondta, meg fogja leckéztetni a gyerekkori barátját, úgyhogy leütötte és felakasztotta

barátság
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 29. 12:50
Emberölés kísérlete miatt - nem jogerősen - nyolc év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 39 éves kiskunhalasi férfit, aki leütötte, majd öngyilkosságnak álcázva az esetet, felakasztotta barátját - közölte a bíróság szóvivője hétfőn.
MTI

Sárközy Szabolcs tájékoztatása szerint a két férfi gyermekkora óta ismerte egymást, rendszeresen találkoztak. Az ügy sértettje kábítószer-fogyasztás miatt rendszeresen pénzzavarban volt, ezért 2015 decemberében a vádlott és szülei házának udvaráról különféle dolgokat lopott el, azokat eladta, amiért el is ítélték. A tárgyak visszakerültek a vádlott családjához, a kár nagyrésze megtérült.

A vádlott a lopás miatt megharagudott barátjára, azt hangoztatta, hogy meg fogja őt leckéztetni.

2016 nyarán egy éjszaka elrejtőzött a sértett udvarán, majd amikor a férfi hazaért, hátulról leütötte. Az eszméletlen embert egy a nyakához rögzített hurokkal felakasztotta a kerti zuhanyzó vasállványára. Azt a látszatott akarta kelteni, hogy a sértett öngyilkosságot kísérelt meg.

A férfira nagyjából negyedóra múlva élettársa talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket. A férfit újraélesztették és kórházba szállították.

A gyors orvosi segítségnek köszönhetően életben maradt, de maradandó sérülést szenvedett.

A Kecskeméti Törvényszék távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson nyolc év börtönre ítélte a kiskunhalasi elkövetőt. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és a védője felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett a Szegedi Ítélőtáblához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.