Elképesztő történetről számoltak be az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőrség tagjai.
– Éppen a UTE Szusza Ferenc Stadionnál láttunk el szolgálatot, amikor két fiatal autóval odajött hozzánk, hogy egy nő furcsán viselkedik a 30A buszvégállomáson – kezdte Balogh János Konrád polgárőr.
– Beültünk az autóba és a helyszínre siettünk, ám amikor megérkeztünk, már nem volt ott. Keresni kezdtük, és végül a Megyeri úton az Elműnél akadtunk rá. A nő valóban furcsa testhelyzetben, kicsit meggörnyedve állt, mellette pedig egy férfi volt, aki beszélt hozzá. Ahogy közeledtünk láttuk, hogy véres a járda, így tudtuk, valami nagyon nincs rendben… – mesélte a járőr.
Miközben a polgárőrök a nőhöz és a társához igyekeztek, az ott lévő biztonsági őr odalépett hozzájuk, aki elmondta, hogy az asszony éppen szülni készül, fájdalmai vannak.
– Már nem volt idő semmire – folytatta Mester Márk polgárőr.
Ott a helyszínen, az utca kellős közepén szülte meg gyermekét a hölgy. Mi végig mellette voltunk, igyekeztünk segíteni neki. Nem akartuk, hogy ott álljon véresen szorongatva a kisbabáját, ezért gyorsan kinyitottuk az autót, és meleg ruhákat adtunk neki és felfűtöttük az autót, nehogy megfázzon a pici.
Miközben mi az édesanyával foglalkoztunk, a biztonsági őr értesítette a mentősöket. Az újszülött 21:50-kor jött a világra, ő is és az újdonsült édesanya is jó egészségnek örvend – olvasható a posztban.
Utcán segÃtettek világra egy kisbabát a polgárÅrök ElképesztÅ, de mégis igaz â Ãjpesten a Megyeri úton a Budapesti...
Posted by Budapesti PolgárÅrség on Friday, March 26, 2021
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.