Több mint száz méter zuhant és szörnyethalt egy túrázó a Kis-Cohárdon

Több mint száz méter zuhant és szörnyethalt egy túrázó a Kis-Cohárdon

Románia
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 16. 16:30
Tapasztalt túrázó volt és a felszerelése is megfelelő volt, jól ismerte a környéket
Bors

Több mint száz métert zuhant és azonnal szörnyethalt az a férfri, akinek a holttestét egy egész napi munkával tudták lehozni a gyergyószentmiklósi hegyimentők vasárnap, írja a Székelyhon.

A baleset a Békás-Szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park területén, járatlan, vad terepen történt a Kis-Cohárd sziklájánál, és a hegyimentők az eltűnés bejelentése után hamar a helyszínre siette. A hegyi csendőrökkel együtt keresni kezdték a férfit, de a sötétben, hideg szélben nem találták meg, mindössze lábnyomokat láttak, amelyek egy meredek, sziklás részhez vezettek. A keresést ekkor fel kellett adniuk, mert a körülmények nem voltak biztonságosak.

Másnap reggel hét órakor kezdték újra az eltűnt utáni kutatást, de már csak a balesetet szenvedett férfi holttestét találták meg.

Az áldozat egy mély szakadékba esett, és több mint száz méter zuhanás után azonnal életét vesztette – mondta el a lapnak Kastal Gergő, a Dancurás hegyimentő csapat vezetője.

A holttestet végül tizenkét órai kemény munka után vasárnap este tudták lehozni a hegyről. A tragédiával végződött téli túrának három jászvásári fér vágott neki, és a hegyen sátraztak, amikor egyikük, az 53 éves áldozat fejlámpa nélkül távozott a sátorból. Tapasztalt túrázók voltak és a felszerelésük is megfelelő volt, jól ismerték a környéket, amely egyébként egy nagyon vad része a Nagy-Hagymás-hegységnek, számos sziklaomlással, mély szakadékokkal. Ide jelzett turistaútvonalak sem vezetnek. A baleset oka feltehetően az volt, hogy a sötétben a túrázó eltévedhetett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.