Borzalmas bűntény rázta meg a szibériai Kemerovo városát, ahol egy 23 éves lánynak kellett értelmetlen halált halnia. Vera Pehtelevát volt barátja
3 és fél órán keresztül kínozta, mielőtt egy fémhuzallal megfojtotta volna.
A végzetes napon Vera a szakításuk után még néhány cuccát szerette volna elhozni a 24 éves Vladiszlav Kanyus otthonából, ám a férfi egyszerűen bezárta a házába a lányt, ahol válogatott módszerekkel kínozni kezdte. A fejét többször is a falhoz verte, és a rendőrség szerint összesen 56 különböző sérülést szenvedett el a fiatal lányt, köztük súlyos fejsérüléseket és csonttöréseket is.
A segítségért kiáltó lányt a szomszédok is hallották, akik hétszer(!) telefonáltak a rendőröknek, hogy jöjjenek ki, de a hatóságok meg sem mozdultak. Végül azonban a gyilkosság után már muszáj volt nekik is a helyszínre fáradniuk.
Vera többször is próbált megszökni gyilkosa elől, de nem jutott ki a házból. A holttestét is a szomszédok fedezték fel, miután bejutottak Vladiszlav lakásába. A meggyilkolt lány édesanyja, Okszana Pehteleva két rendőr ellen is panaszt tesz, és addig nem nyugszik, amíg az ügyben nem születik igazság.
A jelentésben az áll, hogy a lányomat négyszer ütötték meg, miközben a halottkém 56 különböző sérülést talált rajta. A kínzás nem is szerepel a rendőrök jelentésében. Ez nevetséges
– idézi az egyik helyi lap a gyászoló anyukát, aki szerint Oroszországban a családon belüli erőszak és zaklatás témakörét nem kezelik a kellő súllyal, és sok esetben a gyilkosok enyhébb büntetést kapnak, vagy akár feltételesen szabadlábra is kerülnek.
Az állam úgy gondolja, hogy a családon belüli erőszak teljesen elfogadott és nem bűncselekmény, hanem évszázadok óta tartó hagyomány, amibe senkinek sem szabad beleavatkozni. A lányom gyilkosának súlyos büntetést kell kapnia, a rendőrök pedig nem úszhatják meg egy pénzbírsággal
– magyarázza Alena Popova, aki az orosz énekesnővel, Valeriyaval együtt kampányt indított Vera halála után a nők elleni erőszakkal szembeni keményebb fellépésért.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.