A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljárást L. Róbert és H. Regina ellen.
A páros február 12-én 12 óra körül szólított meg egy idős férfit a XVIII. kerületi Építő utcában azzal, hogy váltsa fel aprópénzre a náluk lévő 200 forintot.
A férfi a zsebeiben kezdett apró után kutakodni, de mivel ott nem volt elég pénz, elővette a tárcáját is, amit később csak a táskája tetejére rakott vissza. Mivel nem figyelt eléggé, innen már könnyen el tudták emelni, a benne lévő 170 ezer forinttal és bankkártyával együtt.
A XVIII. kerületi nyomozók azonosították az egyik feltételezett elkövetőt, L. Róbertet, akit – az ellene kiadott elfogatóparancs alapján – 2021. február 14-én egy VI. kerületi bevásárlóközpontban elfogtak a terézvárosi járőrök. A férfi táraságában lévő H. Reginára illett a sértett által adott személyleírás, ezért őt is elfogták és előállították.
A nyomozók a 18 éves L. Róbertet és a szintén 18 éves H. Reginát lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, H. Regina szabadlábon védekezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.