A Dawn című angol nyelvű pakisztáni napilap azt írta, hogy
a Szputnyik V már a harmadik koronavírus elleni védőoltás, amelyet engedélyeztek az országban.
Kedden a pakisztáni egészségügyi minisztérium közölte, hogy sürgősségi felhasználásra engedélyezte a Sinopharm kínai gyógyszergyár vakcináját. A hatóságok engedélyt adtak továbbá az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára is.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint Pakisztánban a járvány kezdete óta 532 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 11 295-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.
Az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubaj a hét végén jelentette be, hogy lassítják a Pfizer amerikai gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech vakcinájával történtő oltást a cég szállításainak késlekedése miatt. Dubaj december közepén kezdte meg az oltási kampányt, miután engedélyezték a Sinopharm és Pfizer/BioBTech vakcináját. A Pfizernek a késlekedő szállításokkal kapcsolatos múlt heti bejelentése aggodalmat váltott ki számos európai országban is.
Dubaj, amelynek a gazdasága nagyban függ az idegenforgalomtól, az elmúlt hónapokban jelentősen enyhített a járvány miatti korlátozásokon.
A fertőzöttek számának emelkedése miatt azonban a hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy korlátoznak egyes szórakoztató tevékenységeket és elhalasztják a nem életmentő műtéteteket, hogy fogadni tudják a sürgős koronavírusos eseteket.
Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb emírségéről nincsenek külön járványadatok, de az államszövetségben az év eleje óta megduplázódott a fertőzöttek száma, naponta mindegy 3500 új fertőzöttet jelentenek.
A koronavírus-világjárvány kezdete óta az Egyesült Arab Emírségekben 247 igazolt fertőzöttet regisztráltak, a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségbe 783 ember halt bele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.