Leharapta egy rendőrnő orrát a megvadult tinédzser

Leharapta egy rendőrnő orrát a megvadult tinédzser

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 13. 20:45
Bors

A 24 éves Maddie Hayes az utóbbi négy hónapban számos műtéten esett át, hogy megmentsék orrát. A fiatal rendőrnőt egy agresszív tinédzser támadta meg még szeptember 12-én amiért igazoltatta őt. 

A 16 éves fiú, aki az elmondottak alapján jóval nagyobb volt a fiatal rendőrnőnél, annyira bevadult amiért megállították, hogy

ököllel esett az egyenruhás fejének, majd teljesen elvesztette az eszét és beleharapott a járőr arcába is.

Hayes orra a támadás során félig leszakadt és csak többszöri műtét árrán sikerült megmenteni.

A fiút ugyan bíróság elé állították, ám az igazságszolgáltatás sokak szerint felháborítóan kegyesen bánt a fiatallal. 

Mindössze 12 hónap közmunkára és 600 font – 243 ezer forint – kártérítésre kötelezték.

– Egész életemben magamon fogom viselni a támadás nyomát amit a munkám során szereztem. Azért dolgozunk, hogy megvédjük a társadalmat az ilyen emberektől, de ha a bíróság szabadon engedi őket, akkor hiába is küzdünk ellenük – mondta csalódottan Hayes akinek 11 öltéssel varrták vissza az orrát a helyére. 

Egy nyugalmazott rendőr is felszóltat a Twitteren a megtámadott kolléganője mellett, miszerint nem volna szabad teret engedni a rendőrök ellen elkövetett erőszaknak az ilyen enyhe ítéletekkel. 

(via)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.