Orvosai lemondtak róla, és család is felkészült a legrosszabbra, Horváth Gyula viszont csodával határos módon legyőzte a koronavírust. Az 58 éves budapesti férfit még november 23-án terített le a vírus, három nappal később pedig már mentő vitte a a SOTE klinikájára. Kiderült, tüdeje 90 százaléka gyulladásban volt, intenzívre majd lélegeztetőgépre került. Öt hétig a gépek tartották életben.
Ordítóan tiszta emlékek. Ahogy egy kikötő szerű parton állok, és minden nap jön értem egy hajó. Ugyanazon a hangon szól a kürtje, egy hang kiabál, hogy tessék beszállni. És én minden áldott alkalommal küszködve, kimerülten, de nemet mondtam. Úgy éreztem, ha felszállok a hajóra, akkor vége. Mindig bevillant a feleségem, a gyerekek arca, hogy búcsú nélkül nem mehetek el
– mesélte a Blikk-nek a férfi.
December 15-én kaptuk a rossz hírt. Erre nem lehet felkészülni. Annyit mondott, hogy a férjemnek órái vannak hátra
– fogalmazott a lapnak Gyula felesége, Emi. Hozzátette, a család az interneten gyűlt egybe imádkozni. Aztán másnap megtörtént a csoda, az orvosok azt mondták, a leletek váratlanul javulást mutattak. Két hét után úgy döntöttek, megpróbálják felébreszteni. A folyamat 36 óráig tartott.
– Az orvosok, ápolók végtelenül kedvesek voltak. Nem csak velem, jól láttam, hogy a legreménytelenebb esetekkel is. Rengeteget dolgoztak, mégis mindig volt egy biztató szavuk, egy mosoly, egy érintés elmondhatatlan hálát és tiszteletet érezek irányukban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.