Új szakértő eljárás indul Lovasi András balesete miatt: még súlyosabb lehet a zenész elleni ítélet

Új szakértő eljárás indul Lovasi András balesete miatt: még súlyosabb lehet a zenész elleni ítélet

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 08. 22:05
Bors

Valószínűleg már csak jövőre áll bíróság elé Lovasi András, aki tavaly márciusban terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy rendőrautóval. A balesetben a járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört.

Az ügyészség májusban emelt vádat az énekes ellen, ám a Blikk szerint a bíróság további szakértői véleményt rendelt el, amelynek az eredménye hatással lehet az ítélet súlyosságára is.

A bíróság a nyomozás során készített szakvélemény kiegészítését rendelte el. A szakértőnek – az eltelt időre is figyelemmel – arra a kérdésre kell választ adnia, hogy a sértettnél kialakult-e maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás

– írta a lap megkeresésére dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Ennek értelmében, ha azt állapítják meg, hogy a sértett rendőrök sérülése súlyosabb, a büntetési tétel akár három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Lovasi András szűkszavúan azt nyilatkozta, hogy erről az új szakértői eljárásról nem tudott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.