Nyolc hónap után hagyhatta el a kórházat a koronavírussal fertőzött ápolónő

Nyolc hónap után hagyhatta el a kórházat a koronavírussal fertőzött ápolónő

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 24. 19:30
Korábban az ő munkája volt vigyázni a betegekre, ám tavasz óta fordult a kocka és hónapokat töltött lélegeztetőgépen.
Bors

Egy emberként ünnepelte a Long Beach-i Szent Mária kórház csapata Merlin Pambuant, aki összesen nyolc itt töltött hónap után gyógyultan hagyhatta el az intézményt. A 40 éves nő a kórház egyik intenzív osztályos ápolónőjeként pontosan tudta, hogy az új típusú koronavírus mennyire komoly betegség, ám idén tavasszal ő is egy lett azok közül, akik intenzív terápiára szorultak.

Pambuan a betegség összes lépcsőjét végigment, hiszen több hetetet töltött lélegeztetőgépen, eszméletlen állapotban és orvosa szerint nem egyszer volt nagyon közel a halálhoz is.

Mire a nő magához tért, és tudott önállóan lélegezni, annyira legyengült, hogy lábra sem tudott állni, ám hosszú hetek kőkemény munkájával idén októberben a 66. születésnapján néhány pillanatra már meg tudta tartani magát két lábon. Hétfőn pedig immáron egészségesen hazamehetett és a karácsonyi ünnepeket már családja körében töltheti.

Most kezdődik a második életem

– mondta a Reuters hírügynökségnek az asszony, pár pillanattal azelőtt, hogy a férje és lánya kíséretében elhagyta volna a kórházat. Pambuan bizonytalan léptekkel, mégis kitörő örömmel sétált ki a kórházból, miközben a személyzet vastapssal búcsúzott tőle. 

Bár a nőnek még szüksége van oxigénre légzése támogatásához, de a kórház pulmonológusa, Dr. Maged Tanios szerint a hozzá hasonló történetek adnak számukra hitet, hogy minden nap érdemes harcba vonulni. A most hazaengedett asszonynak egyébként semmi emléke nincs nagyjából egy négyhónapos időszakról, hiszen május elejétől szeptember elejéig mesterséges kómában feküdt lélegeztetőgépen. Amikor pedig felébresztették és nem tudott megmozdulni, eldöntötte, hogy ez már pedig nem marad így és addig küzd, amíg ismét nem lesz képes járni.

Nagyon nehéz időszak vár rám, de el kell fogadnom, hogy még egy ideig oxigénre lesz szükségem és nem fickándozhatok. Hálás vagyok a kórházamnak a szakszerű ellátásért és hogy velem együtt mindent megtettek azért, hogy otthon tölthessem a karácsonyt. Mindenkinek azt üzenem: sose add fel a reményt, hiszen látod, én is a saját lábaimon térek haza

– mondta Pambuan.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.