Összesen nyolc, 2019 végén elkövetett rablást írnak egy fiatalokból álló ötfős társaság számlájára a budapesti rendőrök. A galeri tagjai különböző felállásokban vettek részt a bűncselekményekben; volt, hogy ketten-hárman, de előfordult, hogy mindannyian jelen voltak az elkövetésnél – írja a rendőrség.
A banda a Gellérthegyen, illetve a Feneketlen-tónál szemelt ki többnyire fiatalokat. A tettesek arcukat eltakarva, gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzve vették el áldozataik pénzét és más értékeit.
A bűncselekmények során senki sem sérült meg.
Két feltételezett elkövetőt 2019. december 11-én fogtak el, amikor az egyik rablás során a menekülő sértett után lőttek a gázpisztollyal, amit a rablások miatt fokozott járőrszolgálatot ellátó BRFK Zseblopási Alosztály és Rablási Osztály munkatársai meghallottak. A banda többi tagját ezt követően kerítették rendőrkézre a fővárosi nyomozók.
A 15 és 17 év közötti gyanúsítottak közül a nyomozók négy fiatalt őrizetbe vettek, akik azóta is bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az eljárás során szabadlábon védekezik.
A fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt folytatott eljárásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya befejezte, az ügyiratokat átadták az ügyészségnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.