„A körülményekhez képest jól vagyok” – kórházi ágyából üzent az Újpesten megkéselt hős rendőr

„A körülményekhez képest jól vagyok” – kórházi ágyából üzent az Újpesten megkéselt hős rendőr

Újpest
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 28. 19:25
A 26 éves őrmestert december 24-én, Újpesten késelték meg, állapota napról-napra javul.
Bors

Ahogy arról a Bors is beszámolt, december 24-én reggel, 6 óra 37 perckor, Budapest IV. kerületéből, a Kassai utcából a bejelentésre kiérkező járőrpár egyik tagját az agresszív férfi egy késsel többször megszúrta. A 26 éves őrmestert életveszélyes állapotban szállították kórházba, és életmentő műtéten esett, azóta pedig egy ország aggódott érte.

Ez is érdekelheti!

Felébredt a kómából az Újpesten megkéselt rendőr - döbbenet, mi volt az első kérdése!

Még mindig látni a vért a falon – az újpesti rendőrkéselés helyszínén jártunk – videó

Kollégái üzentek az újpesten megkéselt rendőrnek – megható videó

4 gyermek életét köszönik neki – Brutális sérülésekkel fekszik kórházban a hős rendőr

A férfi most egy kicsit talán mindenkit megnyugtatott, hiszen mióta pénteken este felébresztették az altatásból, állapota javulni kezdett, most pedig már üzenni is tudott:

„Kedves Zsaruellátó és minden értem aggódó tag, az Újpesten késsel megszúrt rendőr vagyok. Nagyon köszönök minden támogatást, állapotom miatt nagyon megterhelő olvasni is a jó kívánságokat, nem is tudok egyelőre mindenkinek válaszolni, de pótolni fogom.

A körülményekhez képest jól vagyok, már néhány lépést segítséggel megtettem, de még nagyon sok cső áll ki belőlem amik akadályoznak. Édesapám mondta, hogy mennyien aggódnak értem és ezért nagyon hálás vagyok, igyekszem ebből erőt meríteni.

Köszönettel: Peti – írta Péter, akinek bejegyzésését a Zsaruellátó nevű Facebook-oldal közölte. 

ÜZENETET KAPTUNK A MI HŐSÜNKTŐL!!! 🙏🙏🙏🙏PETI... , NAGYON KÖSZÖNJÜK, ÍGY LETT CSODÁS A MI NAPUNK! 💙💙💙SZÜNTELENÜL...

Posted by Zsaruellátó on Monday, December 28, 2020
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.