Aktuális

Váratlanul ismét kórházba került a hintabalesetben súlyosan megsérült Krisztofer - Ezért sietett érte a mentő

Bors

Létrehozva: 2020.11.30.

Forrás: Bors

A várpalotai hintabalesetben súlyosan megsérült Máthé Krisztofernek fenekestől felfordult az élete. Ugyan az orvosok eleinte szinte esélyt sem adtak a felépülésére, a tragédia óta rengeteget javult az állapota, nemrég eljegyezte a barátnőjét, múlt héten pedig arról írtunk, hogy már dolgozni is nagyon szeretne. Vasárnap este azonban olyasmi történt, amire senki nem volt felkészülve.

– Egy kedves ismerősünkkel beszélgettünk telefonon, de amikor letettük, a fiam nagyon furcsán kezdett viselkedni.

Megfogta a szemét és szinte teljesen érthetetlenül beszélt. Olyan volt mintha nem magyarul beszélne. Én egyáltalán nem értettem, de a párja annyit ki tudott belőle venni, hogy „valaki van a fülében és segítséget kér”

– mesélte a Borsnak Máthé Dia, a fiatalember édesanyja, aki este fél 8 körül hívott segítséget.

A mentő az ajkai kórházba vitte a fiút és az édesanyját. Dia azonban nem maradhatott ott, még este haza kellett jönnie.

Biztosan nem epilepsziás roham volt, sajnos attól félünk, hogy agyvérzése lehetett, de ez majd csak a vizsgálatok után fog kiderülni. Nagyon bízunk benne, hogy nem lesz semmi komoly, az egész család imádkozik érte – tette hozzá szomorúan az aggódó édesanya.

Mint ismert, szeptemberben volt három éve, hogy a Várpalotai napok nevű rendezvényen egy működés közben meghibásodott és szétesett kalapácshintából kiesett Krisztofer. A fiú ugyan még nagyon nehezen beszél, az egyik szemére pedig alig lát, mégis van egy barátnője, akivel hónapok óta boldog párkapcsolatban élnek, s akit már egy megható lánykérés keretében el is jegyzett.

A balesettel kapcsolatban egyébként a gép üzemeltetőjét és azt a személyt vádolták meg, aki a tragédia előtt műszakilag ellenőrizte a hintát és a működését engedélyezte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor