Dolgozni akar a várpalotai hintabalesetben súlyosan megsérült Krisztofer - ezt a munkát választotta

Dolgozni akar a várpalotai hintabalesetben súlyosan megsérült Krisztofer - ezt a munkát választotta

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 25. 16:00
Bors

Szeptemberben volt három éve, hogy a Várpalotai napok rendezvényen működés közben meghibásodott és szétesett kalapácshintából kiesett Máthé Krisztofer. Az akkor 18 éves fiatalember élete a tragédia óta fenekestül felfordult.

Habár eleinte – kis túlzással – az orvosok lemondtak róla, az édesanyja mindvégig mellette állt, s hitt abban, hogy a fia egyszer újra teljes életet élhet. Dia 460 napon át szinte mindvégig ott volt mellette a kórházban, aminek mára meg is lett az eredménye.

Krisztofer ugyan még nagyon nehezen beszél, az egyik szemére pedig alig lát, mégis van egy barátnője, akivel hónapok óta boldog párkapcsolatban élnek, s akit már egy megható lánykérés keretében el is jegyzett. A kis hajmáskéri lakásukból Krisztofer családja elköltözött egy másik településre, ahol egy kertes házban már sokkal jobban elférnek.

A fiamnak még egy év volt hátra a középiskolából, amikor a baleset megtörtént. Az asztalos szakmát tanulta, amit nagyon szeretett és már alig várta, hogy dolgozhasson. Így van ezzel most is, rengeteget mondogatja nekem, hogy munkába szeretne végre állni. Több minden érdekli, de legszívesebben maradna annál, amit már korábban is tanult – mondta a Borsnak Máthé Dia, a sérült fiú édesanyja. Ehhez még természetesen be kell fejeznie az iskolát, amire remélhetőleg a közeljövőben egy speciális tanár fel is készítheti.

A baleset ügyében egyébként a gép üzemeltetőjét és azt a személyt vádolták meg, aki a tragédia előtt műszakilag ellenőrizte a hintát és a működését engedélyezte. A szerdai tárgyaláson szakértőket hallgattak meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.