Várpalotai hintabaleset - A mérnököt és a tulajt gyanúsítják

Várpalotai hintabaleset - A mérnököt és a tulajt gyanúsítják

felelősség
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 03. 05:00
L. B.

Már csaknem két év telt el a tragédia óta, de a várpalotai kalapácshinta-baleset nyomozása még mindig nem zárult le. Mint ismert, a 33 méter magas gépszörny szétesett, az akkor 17 éves Máthé Krisztofer pedig fejjel repült a betonnak. Kérdésünkre a rendőrség közölte: a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárásban két személyt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók. Az eset körülményeit továbbra is szakértőkkel vizsgálják. A Bors információja szerint a hinta üzemeltetője, egyben tulajdonosa mellett azt a személyt gyanúsították meg, aki a szörnyű nap előtt két hónappal műszakilag ellenőrizte és a működését engedélyezte a hintának.

– Hiányosságok miatt az ügyészség visszaadta az ügyet a rendőrségnek. Az egyik ok az volt, hogy nem hallgatták meg azt a céget, ahol a hibás alkatrészt forgalomba hozták, de az egyik szakértői vélemény sem volt megfelelő. Legutóbb egy alvázszám miatt hívtak be a rendőrségre. Az általuk feljegyzett 22 karakterből kettő nem egyezett, de mindent sikerült tisztázni – állítja a Borsnak Greznár Attila, a szétesett szerkezet tulajdonosa. Hozzátette: a gépet visszakapták, de nem fogják üzembe hozni többé. A férfi a sérült fiú sorsát nyomon követi, örül az állapota rohamos javulásának. Krisztofer sokáig kómában volt, az orvosok szinte semmi esélyt nem adtak a felépülésének. Nemrég ünnepelte a 20. születésnapját, és már járni is képes, s néha táncra is „perdül”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.