Hatalmas svéd baki: több mint ezer ember kapott tévesen negatív COVID-19-teszteredményt

Hatalmas svéd baki: több mint ezer ember kapott tévesen negatív COVID-19-teszteredményt

hiba
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 20. 19:15
Bors

Az elmúlt három héten több mint ezer embernek téves adatokat küldtek az elvégzett PCR-tesztjeikről a svédországi Stockholmban, közölte a Dagens Nyheter nevű lap. Mint ismert, a koronavírus-fertőzések igazolására világszerte PCR-teszteket alkalmaznak.

A téves teszteredményeket állítólag a mintavételi eljárás során elkövetett hiba okozta, pontosabban az, hogy nem a megfelelő eszközökkel elemezték a mintákat. Azok ugyanis, akiknek alacsony volt a szervezetében a vírusszint, tévesen negatív eredményt kaptak, miközben nagy valószínűséggel jelenleg is fertőzöttek.

A svéd napilap cikke szerint a hiba körülbelül ezer olyan embert érint, akik a stockholmi régióban autós tesztpontokon vetették le a mintát, ezen kívül 300-500 közötti kórházban elvégzett mintha lehetett fals negatív.Vagyis a jelenleg közölt adatok alapján sokkal magasabb lehet a koronavírussal fertőzöttek száma a svéd főváros környékén. Közülük sokan tünetmentesek voltak, vagy öt nappal régebben kaphatták el a vírust, és ez okozhatta, hogy alacsonyabb volt vírusszám a szervezetükben.

Azt a nagyjából 1500 embert, aki rossz teszteredményt kapott, most az egészségügyi hatóságok arra kérték, hogy maradjanak otthon és két hét múlva végeztessenek antitest vizsgálatot.

A svédországi védekezés ezidáig elsősorban az önkéntes társas távolságtartásra összpontosított, és a Közegészségügyi Hivatal kétségét fejezte ki a maszkviselés hatékonysága kapcsán, míg Európában a legtöbb helyen kötelező a maszk viselése nyilvános helyen. A Nobel-díjakat odaítélő svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtöki jelentése azonban a maszkviselésre vonatkozó ajánlások újragondolását javasolja, mivel álláspontjuk szerint az arcmaszkok szerepet játszhatnak a fertőzés csökkentésében, elősorban zárt térben.

Ugyanakkor még mindig kevés svéd hord nyilvánosan maszkot, sőt általánosságban a politikusok sem viselik nyilvános megjelenéskor. A Közegészségügyi Intézet álláspontja szerint a maszk hamis biztonságérzetet ad a viselőjének, ami alááshatja a társas távolságtartást, ami a jelenlegi világjárvány számait látva igen felelőtlen állítás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.