A közlemény szerint a 28 ezer négyzetmétert érintő fejlesztés költségeiből 850 millió forintot fedezett uniós támogatás, emellett az önkormányzat 827,5 millió forint saját forrást használt fel.
A Móra parkban és a Stefánián 24 fát, 4200 cserjét, 4700 virágot ültettek, megújult a Roosevelt tér gyepe, ez utóbbi helyen még 370 évelő növényt is telepítettek. A kiszáradt vagy beteg fákat újakkal pótolták. A növények öntözéséről a Stefánián és a Móra parkban automata rendszer gondoskodik. A három területen járdákat építettek, a parki sétányok gyöngykavics helyett könnyebben fenntartható, műgyantás kötőanyagú, vízáteresztő kavicsburkolatot kaptak. Kerékpártámaszokat, padokat és hulladékgyűjtőket is elhelyeztek. A közbiztonságot térfigyelő kamerák növelik.
A Stefánián a sportolni vágyókat több fitneszeszköz, a gyerekeket a hagyományosnál jóval többet kínáló játszótér várja, a parkot ladikformájú növényágyak díszítik. A beruházás részeként megújult a Stefánia közlekedési infrastruktúrája is.
A Móra parkban korszerű, víztakarékos, fenntartható módon üzemelő szökőkút épült a régi helyén - olyan, amilyet a szegediek szavaztak meg 2016-ban. A 110 fúvókával és a lámpákkal víz- és fényjátékot tudnak zenével összehangolni. Látványos a szökőkút a feszített víztükörrel is, a benne álló 3-4 centiméteres vízben a múzeum épülete tükröződik, amely külső díszkivilágítást kapott. Az 500 négyzetméteres szökőkút vízmentes állapotban rendezvény- vagy nézőtérként működhet.
A mai naptól kezdve bárki megnézheti Szeged új látványosságát. Nektek mi a véleményetek róla? :)Fotók: Papdi Balázs fotó
Posted by I ⥠Szeged on Tuesday, November 24, 2020
Restaurálták a parkban található szobrokat, a Móra Ferenc, Tömörkény István, Mikszáth Kálmán írókat és Reizner Jánost, a szegedi múzeum alapítóját, első igazgatóját bemutató alkotásokat.
A Roosevelt tér megújult játszóterén - melyet színes gumifelületek tesznek biztonságossá - integrált játszóeszközöket helyeztek el, amelyeket ép és fogyatékkal élő gyerekek egyaránt használhatnak.
A kivitelezési munkálatokat a közbeszerzési eljárásban nyertes szegedi vállalkozás, a HPQ Plus Kft. végezte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.